Új rekorddal indította az új évet a Steam

Egyszerre több mint huszonöt millióan használták egyszerre Gabe Newell szolgáltatását – erre eddig nem volt még példa.

Január másodikára elérték a felhasználók, amit eddig nem láttunk: egyszerre több mint huszonöt millióan voltak bejelentkezve a Steamre. A SteamDB szerint a rekord 25415080 lett, úgyhogy majdnem 25,5 millió lett az új léc, amit valószínűleg a szolgáltatás az idő folyamán biztosan meg fog ugrani.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy többen játszottak is – tavaly márciusban állt fel ennek az új rekordja (8,1 millió felhasználó), de tegnap mindössze 7,4 millióan ültek neki. Naná, hogy a Valve free-to-play játékai vitték a pálmát (Counter-Strike: Global Offensive – több mint egy millió játékos, DotA 2 – majdnem 700 ezer; ezen kívül pl. PlayerUnknown’s Battlegrounds: több mint 400 ezer). Nem lehetetlen, hogy idén több mint tíz millióan játsszanak valamivel, és eközben 30 millió bejelentkezett felhasználó is lehet.

Itt pedig láthatjuk az idei év legjobban értékelt játékait a Steamen. A Steam 250 segítségével könnyen áttekinthetjük, hogy mely címeket tartják elismertnek a felhasználók. Íme a top 10: Hades, Factorio, Phasmophobia, Helltaker, Half-Life: Alyx, The Henry Stickmin Collection, Risk of Rain 2, Deep Rock Galactic, Persona 4 Golden, Satisfactory. A Henry Stickmin Collection amúgy remasterelt Flash-korszakú játékok gyűjteménye, és mivel a Flash Playert már eltemettük az új év hajnalán, érthető a jelenlét a lista élén.

A Half-Life: Alyx nem véletlenül van a listán – a Valve visszatért a Half-Life-hoz, és hiába a virtuális valóság-headset igény (kizárólag VR-ban játszható!), ennek ellenére is meglepően jó lett a végeredmény, igaz, ennek ellenére sem volt képes a virtuális valóság mainstreammé válni. Ahhoz még kelleni fog néhány év és néhány, hasonlóan sikeres alkotás.

Gabe Newell digitális boltja tehát továbbra is menetel, de azért idén már komolyabb riválisa lehet a Tim Sweeney-féle Epic Games Store az exkluzivitásos megállapodásaival.

Forrás: PCGamer, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu