Nemsokára elkezdődik hazánkban a Borderlands forgatása

MOZI HÍREK – Nem vicc: a Gearbox rövid idő alatt népszerűvé váló IP-jéből film készül, és ezt Magyarországon forgatják majd!

Adam Goodman, a MidAtlantic Films (egy magyar gyártással kapcsolatos cég) elnöke a Hollywood Reporternek elmondta, hogy több film munkálatainak is nekiült a cég, és ezek között megemlítette a Borderlandset (bele sem merünk gondolni, hogy mi lesz ennek a magyar címe… fogadni mernénk, hogy az angol cím után kötőjel, majd valami fordítása a címnek). Terük nyílt egy Lionsgate filmmel dolgozni, a Borderlands is készül Cate Blanchettel és Kevin Harttal a főszerepben, a Paramount TV-nek segítenek a Jack Ryan harmadik évadának létrehozásában, és van egy Marveles projekt, amiről biztonsági okokból (virágnyelven: titoktartási szerződés miatt) nem beszélhet.

Magyarország volt az egyik első olyan ország, ami a koronavírus-világjárvány ellen bevezetett néhány védelmi intézkedést, amivel a stábok elkülöníthető „buborékokban” voltak, ás mindenkit folyamatosan tesztelnek – ezt a metódust már a filmes és televíziós iparban is gyakran használják világszerte. A járvány beindulása előtt a Dune filmadaptációja is itt volt forgatva (érdekes lesz látni, hogy Magyarországból miként faragnak Arrakist – sivatagos bolygóról beszélünk), és a biztonsági intézkedések hatására mások is beugrottak a 93 ezer négyzetkilométerünkre – így tett a Borderlands is.

Sajnos sok részletet még nem tudunk a Borderlands filmes átiratából. Craig Mazin (Chernobyl, The Last of Us) írja, Eli Roth rendezi (a 2002-es Kabinláz, a 2005-ös Motel, és a 2018-as Bosszúvágy feldolgozás is az ő rendezésében készült – a Bosszúláz az 1974-es eredeti feldolgozása volt), úgyhogy a horror és akció-thriller után érdekes lesz látni, hogy Roth mit hoz össze Randy Pitchfordék világából. Cate Blanchett Lilith bőrébe bújik majd (ő volt az egyik első játszható karakter a franchise-ban), és a pletykák szerint Kevin Hart lesz Roland megformálója.

Persze itt meg kell gondolnunk, hogy az eredeti játékokban látott cel-shaded vizualitást Roth megpróbálja-e majd filmre ültetni – erre még nem tudunk választ adni.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu