Ghost of Tsushima: DLC vagy folytatás készül a Sucker Punchnál

Biztosra is vehetjük: az amerikai stúdió a Ghost of Tsushimával foglalkozik, de még nem tudjuk pontosan, hogy milyen formában teszi ezt.

A Ghost of Tsushima hatalmas siker volt a Sucker Punchnak (most azt ne vegyük figyelembe, hogy a stúdió leggyorsabban fogyó játéka volt, mert a játékipar konstans növekedése révén ez magától értetődő, ha a csapat utolsó játéka évekkel ezelőtt jelent meg), és már tavaly év végén is felhívta magára a korábban az inFAMOUS: Second Sont létrehozó team egy olyan álláshirdetéssel, amiben egy írót kerestek, aki „a feudális Japán történetét ismeri”. Már ez is komolyan gyanús volt, de most olajat öntött a tűzre egy újabb állásajánlat.

A Sucker Punch most egy harci tervezőt keres, de ha ez nem lenne elég nyilvánvaló, akkor kiemelnénk, hogy a jelentkezőnek kötelező a Ghost of Tsushima ismerete, és értenie kell annak alap harci rendszereit. Úgyhogy ebből adódóan biztosan a franchise körül marad a stúdió, máskülönben nem nagyon keresnének pont olyan személyt, akinek ilyen tudással kell rendelkeznie. Ennél nyilvánvalóbb utalást nem is tehetett volna a Sucker Punch.

Három lehetséges forgatókönyvet lehet elképzelni. Vagy egy DLC-n dolgoznak (sosem lehet tudni, ennek is ott van a lehetősége), vagy egy önálló kiegészítőt kaphat a Ghost of Tsushima (erre mondunk is két példát: Uncharted: The Lost Legacy, Marvel’s Spider-Man: Miles Morales), esetleg egy teljes értékű folytatás előmunkálatai zajlanak. A hirdetés megemlíti, hogy új ellenféltípusokat és képességeket tesztelnek azok prototípus formájában, és a fejlődési rendszereket is szóba hozták. Emiatt pedig kizárhatjuk, hogy a Ghost of Tsushima PlayStation 5-ös átiratáról legyen szó.

A Ghost of Tsushima tavaly nyáron jelent meg PlayStation 4-re, és ez volt az utolsó PS4-exkluzív alkotás a Sony Interactive Entertainmenttől. Még a japán fejlesztők számára is ez lett az év játéka (úgyhogy ők is elismerik, hogy a külföldi fejlesztők igazán becsülettel dolgoztak fel egy japán történetet).

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu