Élőszereplős videóval kezdi az évet a The Medium [VIDEO]

A Bloober Team (Blair Witch, Observer, Layers of Fear) következő játéka is élőszereplős videóval hívja fel magára a figyelmet.

Ezt a kisfilmet a Bloober a Platige Image-dzsel (ez egy díjnyertes, vizuális effektekkel is foglalkozó animációs stúdió), illetve egy Oscar-díjra jelölt illetővel, Tomasz Bagińskivel valósította meg. Bagiński a kisfilm írója, illetve kreatív producere volt, míg a rendezője Pawel Maslona volt.

Bagiński a sajtóközleményben azt mondta, hogy a The Medium egy nagyon erős narratív gerinccel rendelkező játék (azaz a sztori kidolgozottsága kifejezetten erős lábakon áll), és a számára a legfontosabb az volt, hogy megértse a sztori esszenciáját, kik a hősei, és hogy milyen hangnemet üt meg. A megbízása az volt, hogy mély érzelmeket váltson ki a történet, miközben a történettel kapcsolatos csavarokból minél kevesebbet mutasson meg és fedjen fel. A forgatókönyv emiatt egy bizonyos hangulat elérésére törekedett ahelyett, hogy a sztori részleteibe mutasson betekintést.

Piotr Babieno, a Bloober Team vezérigazgatója hozzátette, hogy számukra a The Medium az eddigi legnagyobb és legambíciózusabb projektjük. Amikor pedig egy élőszereplős trailer megírására terelődött a téma, egyértelmű választás volt nekik Tomasz Bagiński, ugyanis a 2002-es animációs sci-fi rövidfilmje, a Katedra (magyarul ez Katedrális lenne) Oscar-díjra jelölték, és ennek a stílusát is Zdzisław Beksiński inspirálta, ahogy a The Medium spirituális („más”) világát. Emiatt pedig örült, hogy valamit közösen hozhattak létre vele – és a végeredmény pontosan olyan másvilági, amit el is várhatunk a The Mediumtól, ami egyike lesz azon játékoknak, ami az Xbox One-t már kihagyja.

A The Medium is amúgy egyike volt azon játékoknak, amit többször is elhalasztottak, de remélhetőleg itt már nem lesz szó további késésről, ugyanis eléggé közelítünk a rajt időpontjához. Az izmos PC-t igénylő (és alapból SSD-t javasoló) játék január 28-án jön Xbox Seriesre és PC-re (Steam, Microsoft Store), de az Xbox Game Pass előfizetői rendszerben is megtalálhatjuk majd a lengyelek termékét. A második videóban az Nvidia sugárkövetéses technológiáját csodálhatjuk meg – ehhez pedig egy izmosabb RTX videókártyára lesz szükségünk PC-n!

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu