Cyberpunk 2077: a stáb tudott a játék botrányos állapotáról

A CD Projekt RED stábja tudta, hogy a belső nézetes RPG-jük állapota nem a legjobb, de mégis kiadták olyan, amlilyen formában…

A Bloombergnek író Jason Schreier új írása kb. ellent is mond annak, amit Marcin Iwiński, a CD Projekt RED (innentől csak CDPR) társalapítója mondott a csapat új bocsánatkérésében. Ott ugyanis Iwiński azt mondta, hogy a csapat nem teljesen ismerte a Cyberpunk 2077 hibáit, ám Schreier több mint 20 jelenleg is ott dolgozó, illetve ex-CDPR-es fejlesztőt megkérdezett, hogy utána tudjon járni az ügynek.

A koronavírus-világjárvány miatt a kommunikáció és a fejlesztés tekintetében tényleg adódtak nehézségek (pl. az irodában nem lehettek ott a fejlesztők, hogy a konzolos devkiteken teszteljék a Cyberpunk 2077-et), de a külsős tesztelés során a hibákat felfedezték, és azok pedig nem lepték meg a csapatot. Tehát Iwiński mintha nem mondott volna igazat. Mindenki tudta a stúdión belül, hogy a játék lényegében félkész, és még idő kellene neki. Ebből jött a november 19-éről eltolt megjelenés december 10-ére, és a három hét alatt a már kifáradt programozók mindent megpróbáltak, hogy kijavítsák a lehető legtöbb bugot, de ekkor már lehetetlen volt egy sima rajt a játék számára.

Adrian Jakubiak, egy korábbi audioprogramozó azt mondta, hogy voltak olyan munkanapok, amikor 13 órát kellett dolgoznia, és ezt heti öt nap kellett megtennie. Ismer olyanokat, akik elvesztették a családjaikat az ilyen erőltetett menetek (crunch) miatt. De korábban is már problémás volt a helyzet – kihívás volt ugyanis egy játék fejlesztése, miközben annak az új engine-jét is létre kellett hozniuk. Adam Badowski, a Cyberpunk 2077 rendezője pedig 2016-ban sok dolgot szeretett volna átszabni, de addigra a The Witcher 3-as fejlesztők leléptek, mert az ő nézetük nem volt egy vonalban Badowskiéval. A CDPR állítólag nem nagyon tud ötszáznál több embert kezelni, és az már kétszerese volt a The Witcher 3 stábjának…

Schreier írásából kimaradt pár rész, de volt, amit a Twitteren közölt: a más cégektől átjött veterán fejlesztők nem hittek a szemüknek a CDPR fejlesztési megközelítése miatt. Ha valakinek kellett például egy shader, megcsinálták anélkül, hogy tudtak volna arról, hogy más is ezen dolgozik. Egy másik fejlesztő pedig kimondta a vezetőjének, hogy nem akar túlórázni, mert a vezérigazgató szerint ebből nem lehet probléma – erre a felettes csak annyit mondott, hogy akkor a kollégáknak emiatt túlóráznia kell, hogy a kiesett munkát bepótolják. Ezt többen is mondták, állítja Schreier.

Ezek után az, hogy a csapat egy része nem értette, hogy miért próbáltak egy RPG-t és egy GTA-klónt csinálni úgy, hogy közben a Rockstar stábjának töredékével rendelkeznek, érzékelhető a Cyberpunk 2077 jelenlegi állapotán…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu