Team Ninja: nincs tervben a Nioh 3, készüljünk a Ninja Gaiden visszatérésére

Fumihiko Yasuda, a Nioh-sorozat rendezője több részletet is elárult a Team Ninja terveiről a The Gamernek adott interjújában.

Yasuda megerősítette, amit korábban már hallottunk: a Team Ninja új játékokra akar koncentrálni, emiatt nem nagyon terveznek egy Nioh 3-mal, de ezzel új tapasztalatot és képességeket szerezhet a stúdió, így később ő is vissza szeretne térni a sorozathoz, hogy egy, a Nioh 2-nél még nagyobb és akár jobb játékot valósíthasson meg.

Yasuda a VGC-nek pedig elmondta, hogy a PlayStation 4 (PlayStation 5) és a PC mellett nem terveznek Xboxos megjelenést (nem csoda: a Sony Interactive Entertainment a Nioh kiadója Észak-Amerikában és Európában, és a minőségellenőrzés, a lokalizáció és a marketing is az ő feladatuk volt), de kiemelte, hogy a Ninja Gaidennek az Xbox platformokon hosszú története van (Tomonobu Itagakival, aki a Dead or Alive alkotójaként a héten megerősítette, hogy új stúdiót nyitott, ami készen áll a Microsofttal dolgozni.), így ha ez az IP kapna egy új részt, akkor szeretné, hogy a Microsoft konzoljára is kihozhassák azt. A Ninja Gaidennel kapcsolatban most még nincs bejelentése, de Yasuda a The Gamernek megerősítette: enélkül a Nioh sem létezne, így a Team Ninja számára egy fontos IP ez, és valami hozzá köthető bejelentés meg fog történni a közeljövőben.

Yasuda szerint a Team Ninja számára Ryu Hayabusa, a Ninja Gaiden főszereplője a legfontosabb karakterük, és szeretné, ha valamilyen játékban hamarosan felbukkanna, és ezzel kapcsolatban szeretne mihamarabb egy bejelentést is megejteni. Szeptemberben írtunk arról, hogy a Game Source Entertainment, egy hongkongi forgalmazó kilistázott PlayStation 4-re és Nintendo Switch-re egy Ninja Gaiden Trilogy-t (Ninja Gaiden Sigma, Ninja Gaiden Sigma 2, Ninja Gaiden 3: Razor’s Edge), majd gyorsan törölte azt.

A next-gen konzolokról Yasuda azt mondta, hogy az SSD révén a töltési idők jelentősen csökkentek. Ő egy nyílt világú játékot szeretne csinálni, és úgy véli, hogy az új konzolok révén ezt kipróbálhatja majd a stúdió. A VGC-nek pedig hozzátette, hogy nem volt intenzív, a kezdetétől a végéig akciódús játék ilyen stílussal. Ennek megvalósítását egy kihívásként kezelné.

Egy nyílt világú Ninja Gaiden 4 vagy Nioh 3 merész lenne.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu