Fantasy játékon dolgozik a Naughty Dog?

A platformerek (Crash Bandicoot, Jak & Daxter), az Indiana Jones-szerű kalandjátékok (Uncharted) és a posztapokaliptikus történetek (The Last of Us) után újabb stílusban próbáltathatják meg magukat „a pajkos kutyák”.

Miután tavaly nyáron megjelent PlayStation 4-re a The Last of Us Part II, kérdéses volt, hogy ezek után a Naughty Dog mivel foglalkozhat azóta. Neil Druckmann, a stúdió immár alelnöke (rendezői, kreatív rendezői, társírói posztokat is betöltött az utóbbi néhány Naughty Dog-játékban) a Twitteren már utalt arra, hogy a fejlesztők „valami igazán menőt csinálnak”, de többet nem mondott.

Most viszont egy senior művész a stúdióból talán utalásokat tehetett arra, hogy a Naughty Dog mit is alkothat. Hyoung Nam az ArtStation profilján osztotta meg azt a pár képet, amiket lent meg lehet tekinteni. Az elsőn egy hölgyet láthatunk, aki egy véres kardra támaszkodik, és mellette egy legyőzött sárkány holtteste fekszik – talán épp az imént győzte le őkelmét. A másodikon egy sámánöltözékbe bújtatott női karaktert láthatunk, a harmadikon pedig szintén egy nőnemű karaktert lehet megcsodálni az igéző szemeivel. A jellemzésekben pedig Nam azt írta, hogy „az új, Assassin’s Creed: Valhalla nevű játék inspirálta [ezeket a képeket], tudjátok, hogy miről beszélek. ;)” Mind a három kép címe The Women of North (ami magyarul: Az északi nők).

Ebből nem szűrnénk le rögtön azt, hogy The Women of North lehet a következő Naughty Dog-játék címe, de helyette arra már gyanakodhatunk, hogy egy fantasy műfajú alkotással készülhet a Sony Interactive Entertainment egyik alapvető stúdiója. Ez pedig ismét nagy újításnak ígérkezne a Naughty Dogtól, de látván a csapat eddigi munkásságát, a stúdió valószínűleg itt is meg tudná állni a helyét.

Persze mindez nem hivatalos, úgyhogy ne vegyük 100%-ban komolyan, de látván Nam posztját, ez lehet az első jel a stúdió következő, feltehetőleg már PlayStation 5-exkluzív játékára, ami ki tudja, hogy mikor landolhat a kezeink között.

Forrás: DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu