Mégis házon belül készül a Resident Evil 4 Remake?

A PlatinumGames-től elszegődött M-Two szerepét pedig állítólag jelentősen csökkentették…

Már tavaly áprilisban beszámoltunk arról, hogy az M-Two (az ex-Capcomos tagokból alakult PlatinumGames-től eljött fejlesztők csapata, ami már a Resident Evil 3 Remake-en is dolgozott) lehet a főszereplő a Resident Evil 4 Remake mögött. Ez a helyzet állítólag megváltozott: a VGC arról ír, hogy a Capcom inkább mégsem bízná külsős fejlesztőkre Leon európai túráját, hanem házon belül készítené el a többszöri reboot után végül 2005-ben először Nintendo GameCube-ra megjelent játék új iterációját…

A Capcom Consumer Games Development Division 1, tehát lényegében az első számú belső stúdió áll már a Resident Evil 4 Remake mögött, és ezt a VGC a témában jártas forrásaira hivatkozva állítja. A remake-en az M-Two állítólag már 2018 óta dolgozott, viszont a 2020 végén megtörtént projektfelülvizsgálat után a japán kiadó úgy határozott, hogy a Tatsuya Minami vezette csapattól elveszik a projektet, így az M-Two szerepét alaposan megnyirbálták Leon és Ashley sztorijával kapcsolatban.

Az indoklás emögött az, hogy az M-Two a lehető leghűbb akart maradni az eredetihez, miközben a Capcom csapata másképp gondolkodott: ők inkább az eredeti játék által inspirált irányzatot szerettek volna, de egyedi csavarokkal, ha a játék funkcióira, környezetére és történetbeli elemeire gondolunk. (Erre mondjuk példa Mr. X szerepe a Resident Evil 2 Remake-ben.) Ez pedig azt jelenti a VGC szerint, hogy a Resident Evil 4 Remake az eredetihez hasonlóan rebootot kapna (igaz, csak részben… de ne feledjük, az első RE4 koncepcióból Hideki Kamiya megvalósította a Devil May Cry-t!), ami akár 2023-ig (!) is eltolhatja a megjelenési dátumot. A site azt állítja, hogy a Resident Evil 2 és a Resident Evil 3 modern elképzelése is hasonló átdolgozáson esett át a háttérben a fejlesztés során.

A Capcom természetesen nem nyilatkozott, mi pedig itt kiemelnénk, hogy ez nem hivatalos. Ettől függetlenül ez a helyzet nem valami jó.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu