Külső nézetes, nyílt világú sci-fi játékon dolgozik a Playdead

LIMBO. INSIDE. Ezek révén ismerhetjük a Playdeadet, amiről tényleg nyugodt szívvel ki lehet jelenteni: ők ritkán szólalnak meg, de akkor emlékezetes mondanivalójuk van.

A LIMBO 2010-ben jelent meg. Ezt az INSIDE 2016-ban követte. Úgyhogy ők nem nagyon készítenek évente játékokat, és a harmadik projektjükről olyan sokat nem is közölt a csapat. Csakhogy most a Twitteren olvashatjuk, hogy a stúdió álláshirdetése konkretizálta: a következő játékuk „egy külső nézetes, nyílt világú sci-fi kaland” lesz. Ezt még amúgy 2018-ban mutatták be, és már akkor is azt állította a dán stúdió, hogy külső nézetes alkotáson tevékenykednek, ami az előző két 2D-s platformerüknél „nyíltabb” lesz, és később a sci-fi látványvilágot is megerősítette a Playdead.

Aztán a stúdió eltűnt, de közben ez a játék – amit amúgy hivatalosan még le sem lepleztek! – készült lassan, de biztosan. Az új álláshirdetés révén pedig egy új koncepciós rajz is a nyilvánosság elé került, ezt lent meg is lehet tekinteni. Amúgy becsüljük a stúdió mentalitását: ők elutasítják a crunchot, az erőltetett menetet, hogy X határidőket tartsanak. Ehelyett inkább a maguk tempóját követik, így pedig az eredmény is jobb lehet (eddig kettőből kettő sikeres címük volt, szerintünk ez jó arány…). Egy másik álláshirdetésben megemlítik, hogy ötven kreatív profiból áll a csapatuk, és a megközelítésük a fixált határidők betartását elutasítja. Inkább olyan embereket keresnek, akik szeretnek a saját tempójukban dolgozni egy barátságos, együttműködő környezetben…

A harmadik Playdead játék Unreal Engine-en fut majd (talán még Unreal Engine 4 lesz ez, de elvileg idén nyáron a Fortnite lesz az első hivatalos játék, ami átvált a fantasztikusnak ígérkező Unreal Engine 5-re…), és az Epic Gamesszel kötött megállapodás révén már kiadójuk is van, ami anyagilag és technológiailag is támogatja a dán csapatot, ami eközben a függetlenségét és a kreatív szabadságát is megőrizheti, miközben a költségeken (fizetések, gyártás, minőségellenőrzés, marketing) spórolhat.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu