Egy külső stúdió fejleszti a Star Wars: Knights of the Old Republic 3-at?

Az új pletykák szerint nem az Electronic Artson belül készül a Knights of the Old Republic következő része.

A VGC számolt be a Bespin Bulletin által közölt pletykáról – ez a podcast amúgy egy Star Wars-bennfentes illető munkássága. Itt azt hallhattuk, hogy egy új Knights of the Old Republic készül valahol. Több emberrel is beszélt, és Jason Schreier (a korábban a Kotakunál, most pedig már a Bloombergnél dolgozó újságíró) azt mondta, hogy nem az Electronic Arts valamelyik stúdiója felelős a fejlesztésért, hanem egy olyan stúdió, akiről „sosem találnánk ki”, hogy ők állnak mögötte.

Shinobi602, egy megbízható ipari bennfentes is megerősítette az új Star Wars: Knights of the Old Republic felvonást. Szerinte ez nem olyan rejtélyes, mint hinnénk, csak ez nem egy olyan stúdiótól származik majd, amiről tudnánk. Tehát egy kisebb, vagy esetleg egy ritkábban publikáló stúdóra lenne érdemes gondolni. Ez is feltehetőleg az újjászületett LucasFilm Games munkásságának eredménye: soha nem számítottunk volna arra, hogy a 2014 óta a Wolfenstein-játékokon dolgozó MachineGames egy Indiana Jones-címet, a Ubisoftnál pedig a Massive Entertainment (The Division) egy nyílt világú Star Wars RPG-t csinálna!

A Star Wars: Knights of the Old Republic első része 2003-ban jelent meg Xboxra, majd PC-re, egy évvel később Mac-re, majd 2013/2014 során iOS-re és Androidra is. A rendező és a producer az a Casey Hudson volt, aki már eltávozott a BioWare-től. A folytatást az Obsidian Entertainment valósította meg. Ez 2004-ben jött ki Xboxra, egy évvel később PC-re, 2015-ben Linuxra és Mac-re, majd tavaly decemberben iOS-re és Androidra is. Mind a két felvonás kőkemény RPG volt a Csillagok háborúja licencével.

Mindez még nem hivatalos, de már pletyka szintjén jó ideje hallottunk már arról, hogy a sokak által csak KOTOR-ként rövidített sorozat új felvonást kaphat. Hamarosan talán többet is megtudunk erről.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu