The Medium: már az Xbox Series S is lenyűgözte a fejlesztőket [VIDEO]

A csapat nem hitte el, amikor rájött, hogy nem az Xbox Series X-en játszanak, hanem csak az Xbox Series S-en.

Az Observer, a Layers of Fear, illetve a Blair Witch fejlesztői a The Mediumon dolgoztak (most már talán jogos a múlt idő, mert nincs olyan messze a megjelenés, amit ők is egyszer elhalasztottak), és Jacek Zięba a VG247-nek adott interjújában meglepett minket. A The Medium producere ugyanis azt mondta, hogy az Xbox Series S-en egy hete vitte végig a játékot, és le volt nyűgözve, mert azt hitte, hogy „a nagytesón” játszott. Persze az Xbox Series S nem támogat 4K felbontást (csak 1440p-t, de azt sem éri el mindegyik játék – inkább a 1080p tűnik standardnak mostanság…), és azért grafikailag sem olyan erős, ugyansi az Xbox Series X nála kétszer erősebb, ám a játékélmény megegyezik a két Xbox Series modellen.

Wojciech Piejko, a vezető tervező hozzátette, hogy a grafika ettől függetlenül jó lett, mert a művészeti stílusuk annyira királyul lett összerakva, és neki is tetszik az. Alacsonyabb felbontáson láthatjuk ezt az Xbox Series S-en, de szerinte is megegyező élményt fogunk kapni, mint az Xbox Series X-en. Zięba még elmondta, hogy ennek a kicsi doboznak az architektúrája egyszerűen remek. (Ebben azért van valami igazság: az Xbox Series S nem valami nagy, de aki nem akar kiemelkedő grafikát – mert mondjuk nincs 4K-s tévéje… – megelégedhet az olcsóbb, belépőmodellel is.)

A The Medium első tizennyolc percét az IGN jóvoltából megtekinthetjük. Ezt Xbox Series X-en rögzítették, 4K felbontáson, és remélhetőleg a nyitó jelenet fényerejét csökkenteni fogják. Még van rá idejük: a The Medium január 28-án érkezik Xbox Seriesre és PC-re (és egy erősebb gépre lesz itt szükség – az SSD-t is már erősen javasolják például), de az Xbox Game Passon is ott lesz. PC-n sugárkövetést is kapunk többek között.

Most már csak nem halasztja el a Bloober Team.

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu