Hídként szolgál majd a következő Tomb Raider

A múltat akarja a jövővel összekötni a Crystal Dynamics következő játéka.

Igen: Lara Croftot nem hanyagolják el, ugyanis hiába van a Crystal Dynamics tányérján a jelenleg nem valami népszerű Marvel’s Avengers a maga élő szolgáltatásos modelljével és a még meg sem jelent next-gen verziójával, a stúdió már szeretne mással is foglalkozni. Valami olyasmivel, amit a Square Enix egy jó ideig még biztosan nem fog hivatalosan bejelenteni.

A Twitteren a Crystal Dynamics és a Square Enix bejelentette, hogy 2021 során „nosztalgikus tartalmakkal” és meglepetésekkel szeretnék megünnepelni Lara Croft 25. születésnapját. A tweet mellé egy videó is készült, amiben Will Kerslake, a Tomb Raider rendezője elárulta, hogy a következő Lara-kalandban a Crystal Dynamics célja bátor: a csapat össze szeretné kötni a 90-es években megjelent 4 (5… és nem, a 2003-as The Angel of Darknesst inkább ne említsük!) címet a 2013-ban elkezdett, és 2018-ban befejezett reboot-trilógiával!

A videóban Kerslake azt mondta, hogy a Core Design és a Crystal Dynamics játékait egyesíteni szeretné, és mivel nagy történelme van a franchise-nak, tudja, hogy ez nem lesz egy egyszerű feladat, és emiatt is türelmet kér a rajongóktól, hogy ne legyenek történetbeli fekete lyukak (ami kifejezés angolul jobban hangzik: plothole).

Ezzel pedig történetileg a Shadow of the Tomb Raider utánra, de az 1996-ban megjelent első Tomb Raider elé tehetjük a következő, címmel, megjelenési dátummal és célplatformokkal nem rendelkező játékot a történetvonalon. Lara tehát már nem lesz zöldfülű (a 2013-as Tomb Raiderben, ami a reboot-trilógia első fejezete volt, még kezdő volt), de nem lesz még olyan dörzsölt, mint az 1996 és 1999 között négy felvonásban. (És a negyedik rész, a The Last Revelation végén azt hittük, hogy Larának vége, de a Core Design mégis kisajtolt egy ötödik felvonást az akkor már elfáradt formulából a Tomb Raider: Chronicles-szel, ahol megemlékezésekből kerekítettek egy játékot…)

Úgyhogy legyünk türelmesek…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu