Final Fantasy VII Remake Part 2: a cél a meglepetés

Még azokat is meg akarja lepni a Square Enix, akik az eredeti PS1-es verzióval is játszottak.

A Final Fantasy VII Remake már jó egy éve, hogy megjelent PlayStation 4-re, így hamarosan lejár az exkluzivitás, így nem lenne nagy meglepetés, ha az Xbox Series vagy a PC is megkapná az eredetileg 1997-ben megjelent Final Fantasy VII újragondolt kiadásának első szegmensét. Most viszont Yoshinori Kitase, a remake producere, illetve Naoki Hamaguchi, a társrendező a CEDEC-konferencián szólalt fel, és az ottani beszédekből Kitase mondanivalóját lefordították a Twitteren.

Kitase szerint azok, akik az eredeti „hetes végső fantáziával” játszottak, tudják, hogy mi fog történni a sztoriban, miközben kíváncsiak a rájuk váró eseményekre is. De mivel tudják a történet körvonalait, lehetősége adódik a Square Enixnek, hogy valami olyasmit hozzanak össze, amit a tapasztaltnak is nevezhető játékosok elvárnak, de eközben mégis lehetőségük lesz meglepni őket, és akár az elvárásaikat is túlteljesítheti a japán csapat. Az eredeti játékkal a birtokukban ha a kérdéses elemeket megfelelően tudják kifejezni, akkor a játékosok valami jóra számíthatnak.

Kitase hozzátette, hogy ezt a gondolatmenetet a Final Fantasy VII Remake Part 1-ben is már megtették. Szerinte azok, akik ezzel játszottak, már sejthetik, hogy a folytatás (vagy inkább a következő szegmens…?) milyen lesz majd. A producer azt mondta, hogy egy olyan játékot akarnak megvalósítani, ami a rajongók elvárásait túlszárnyalja, de eközben meg tudják velük lepni őket, persze jó értelemben.

A Final Fantasy VII Remake Part 2 jelenleg nem rendelkezik megjelenési dátummal, és azt sem tudjuk, hogy ez PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, esetleg mindkét generációra készül-e. (Ha cross-gen lesz, akkor esélyes, hogy az első részből is megvalósítanak egy PlayStation 5-ös portot, és ha Xboxra is kiadja a Square Enix, akkor pedig az Xbox Series duó sem fog kimaradni…)

A Square Enix ezzel a játékkal (epizóddal…?) kapcsolatban még erősen titkolózik. Még talán az sem tudják, hogy mennyi részre lesz szükségük!

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu