Idén nem fog megjelenni a Diablo IV és az Overwatch 2!

Az Activision Blizzard is közölte a 2020 október-december negyedévére vonatkozó negyedéves pénzügyi jelentését, és itt Dennis M. Durkin, a kiadó pénzügyi vezetője mondott pár érdekességet.

Felesleges a számokba bonyolódni, mert persze, hogy az Activision Blizzard is dúskál a profitban a Call of Duty: Black Ops Cold War miatt. Erről Durkin azt mondta, hogy hihetetlenül nagy lehetőségük van a játékostábor átemelésére (itt nagy eséllyel a Call of Duty: Warzone-ra gondolt), és megerősítette, hogy az október-december negyedév során jön az idei Call of Duty. Durkin elvárja, hogy a Blizzard profitja tovább növekedjen a World of Warcraft, illetve más kezdeményezések miatt. A kilátásaikban nem szerepel az, hogy 2021-ben megjelenik a Diablo IV és az Overwatch 2. A Diablo Immortal is jó úton halad – ezzel kapcsolatban viszont az idei megjelenésben reménykedik a kiadó.

A fejlesztési menetrendjüket Durkin eddig nem látott erősségűnek kezeli, és már 2021-en túlra, 2022-re terveznek. Az iparban több, sokak által várt tartalom kiadásában reménykedik (ez akár a Diablo IV és az Overwatch 2 is lehet). A Call of Duty, World of Warcraft és Candy Crush mellett a Blizzardtól elvárják, hogy új, nagy címeket adjon ki konzolon, PC-n, és mobilon egyaránt (tessék, meg is erősítette…), amivel jövőre a cég pénzügyi teljesítményéhez kifejezetten hozzá tud már járulni „a hóviharos csapat”. Akár a Diablo II remake is megvalósulhat addigra.

A három legnagyobb franchise-ukban (ez a Call of Duty, World of Warcraft, Candy Crush trió lenne) jó lendületük van, és remasterelt tartalmakkal is készülnek, amivel további lehetőségeik lehetnek idén. (Vajon mit fognak felújítani?) A növekedés főleg digitális értékesítésekben tetten érhető, és így még inkább növekedhet az Activision Blizzard profilja – de a játékipar folyamatos fejlődése miatt ez nem is olyan nagy meglepetés…

A Diablo IV-et és az Overwatch 2-t PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re jelentették be (utóbbi Nintendo Switch-re is), de ha 2022-ben érkezik mindkét játék, gyanítjuk, hogy a PS4/X1 verziókat kaszálják, és helyette PlayStation 5-re és Xbox Seriesre jön a két Blizzard-játék.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu