Fejlesztési kátyúban a Prince of Persia: The Sands of Time Remake?

A Ubisoft megint elhalasztotta a perzsa herceg visszatérését, de most súlyosabb lehet a helyzet, mint aminek eddig hihettük.

Egyszer a francia kiadó már elhalasztotta a Prince of Persia: The Sands of Time felújítását. Először ugyanis január 21-ét tűzték ki megjelenési dátumnak, de – és erről mi is beszámoltunk – a Ubisoft kicsit hátrébb rakta a naptárban, és eddig az volt a hivatalos, hogy március 18-án fog megjelenni. A két hónapos halasztás nem is olyan vészes, mert több esetben is láttunk már erre példát, és nem mindig tűnt értelmetlennek a kiadás eltolása.

Most viszont egy újabb bejelentéssel rukkolt elő a Ubisoft Pune és a Ubisoft Mumbai (ez a két stúdió fejleszti a Prince of Persia: The Sands of Time Remake-et), amit a Twitteren találhatunk. Ebben azt írják, hogy az átgondolt játék szeptemberi bejelentése óta jelentős mértékű visszajelzéseket kaptak a ma is kedvelt franchise-zal kapcsolatban. A fejlesztők szerint a mi szenvedélyünk és támogatásunk segít nekik abban, hogy a lehető legjobb játékot készítsék el, de ennek tudatában döntöttek úgy, hogy a Prince of Persia: The Sands of Time Remake egy későbbi időpontban lesz csak kiadva.

A plusz fejlesztési idő a csapatoknak lehetőséget biztosít egy olyan remake megvalósítására, ami frissnek érződik, miközben hiteles marad az eredetihez. A Ubisoft tudja, hogy ez a hír nagy meglepetésként érhet minket, de a fejleményekről továbbra is tájékoztatni fognak bennünket, addig pedig megköszönték a támogatásunkat.

Valami hiányzik a mondanivalójukból, nem? Nem mondták, hogy mikor fog a Prince of Persia: The Sands of Time Remake megjelenni! Tehát határozatlan időre tolták el a játékot, ami nem tűnik jó jelnek (és ugyanez a Dying Light 2-re is vonatkozik). A játék amúgy PlayStation 4-re, Xbox One-ra, illetve PC-re fog megjelenni (itt pedig szokás szerint Epic Games Store-on, Ubisoft Store-on, vagy Uplayen keressük).

Nos, mikor mondanak be egy next-gen verziót…?

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu