Más platformon is felbukkanhat a Halo: The Master Chief Collection?

A 343 Industries arra utal, hogy máshol is felbukkanhat a Halo Infinite előtt megjelent összes Halo-játék kollekciója. De vajon hol?

A Halo Waypointon olvashatjuk, hogy a Master Chief történetét egy évtizede felügyelő 343 Industries (2010-ben vették át a Halo-stafétát a Bungie-tól, akik azóta a Destiny felé fordították figyelmüket) február végén, esetleg március elején új „tesztrepüléssel” (azaz tesztelési lehetőséggel) jön, mégpedig „új helyszínen”, plusz új módon játszhatjuk majd a korábbi Halo-felvonások kollekcióját.

Nem tudni még pontosan, hogy miről lehet szó, de a PlayStation konzolokat azonnal ki is zárhatjuk – a Microsoft egyik talonja épp a Halo IP, amiben annyira bízik a redmondi cég, hogy nem kényszerítette a 343 Industries-t a Halo Infinite 2020 novemberi kiadására, hanem inkább időt adtak a stúdiónak, hogy a játék tényleg megfelelő formában jelenhessen meg. A Nintendo Switch lehetséges megoldás… lehetne, de nagyon hirtelennek tűnne „kapcsolni”, és ha ez tényleg megvalósulna, akkor ezúton gratulálnánk a 343-nak, mert akkor semmi nem szivárgott ki belőle!

Az új tesztelési lehetőség megengedi majd, hogy a látószöget (FOV, field of view) módosíthassuk, a gombkiosztás is módosulni fog, illetve a konzolokon (Xbox One, Xbox Series X, Xbox Series S) az egér-, és billentyűzet támogatása is engedélyezve lesz. Ha tippelnünk kellene, hogy mire készül a Microsoft és a 343 Industries, akkor csak három szóval válaszolnánk: Epic Games Store. Mivel a Halo: The Master Chief Collection PC-n kifejezetten sikeres (nem csoda: a Halo első két része után már kihagyta a Microsoft a PC-seket, és addig is évekkel később kapták csak meg az első és a második részt…), esélyesnek tűnik, hogy Master Chief Tim Sweeney ajtaján kopogtasson. (Majd aztán berúgja, hogy Spartan módjára üdvözölje az Epic Games vezetőjét…?)

Nos, majd meglátjuk. A Halo Infinite ugyanis ősszel, az év végén fog megjelenni (Xbox Series, Xbox One, PC platformokra), addig pedig le kellene kötni a rajongókat. Talán így menni fog. Esetleg felhős megoldás jön? (iOS/Android)

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu