Meg vannak számlálva az Anthem napjai?

Napokon belül döntés születhet arról, hogy az Electronic Arts tovább finanszírozza-e az Anthem 2.0-t, vagy inkább sutba vágja az egészet.

Az Anthem 2019-ben jött, látott, és gyorsan padlóra esett, mert a játékot lényegében félkészen adta ki a BioWare, ami az azt megelőző játékával, a Mass Effect: Andromedával sem nagyon nyerte el a rajongók tetszését. A csapat ekkor felvállalta, hogy az Anthemből konkrétan egy alaposan átszabott, új verziót készítenek (ezt nevezzük Anthem 2.0-nak), és erről a bejelentése óta nem sok mindent hallottunk a felületes ígéreteken kívül („jobb, több loot; kielégítőbb Javelin [irányítható exoskeleton] buildek”, plusz a kalózokból mutattak koncepciós rajzokat).

Ez az egész végül a szemetesben végezheti, írja a Bloomberg. A site szerint ugyanis a BioWare vezetősége a hét folyamán találkozik az Electronic Artsszal (ami ráadásul a stúdió tulajdonosa is), hogy áttekintsék az Anthem (2.0) állapotát, majd döntsenek: bővítsék-e a projekten dolgozó csapatot, ami tavaly májusban 30 emberből állt, vagy inkább hagyják a csudába az egészet (ami a Dragon Age 4-nek, illetve a következő Mass Effectnek kedvezhet).

Nem kizárt, hogy az Electronic Arts leállíttatja az Anthem teljeskörű átszabását, ugyanis a kiadó nyilvánosan nem beszélt arról, hogy támogatja-e a BioWare elképzelését, így ha lecsap Damoklész kardja a játékra, nem lenne akkora meglepetés. És van még egy tényező, amit meg kell említenünk az Anthem leállítása mögött. 2020 decemberében ugyanis Christian Dailey, a BioWare Austin stúdiórendezője vette át a Dragon Age 4 felett a hatalmat, de előtte az Anthemnak azon csapatát felügyelte, aminek fel kellett volna fedeznie, hogy hol rontották el az egészet… és mivel Mark Darrah és Casey Hudson, két veterán szintén lelépett tavaly a BioWare-től, nem kizárt, hogy már nincs energiája az Anthemmel foglalkozni.

Úgyhogy készüljünk fel arra, hogy az Anthemnek kb. befellegzett. Már csak idő kérdése, hogy az Electronic Arts bejelentse, hogy megerősítse a játék végleges bukását.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu