Senua’s Saga: Hellblade II: hosszú idő után ismét felbukkant

A Ninja Theory – egyik… – következő játéka hosszú idő után életjelet adott magáról.

A Ninja Theory egyike azon stúdióknak, amiket a Microsoft az utóbbi évek során felvásárolt, és így az Xbox Game Studios része lett – ide fog amúgy jutni a Zenimax és az alá tartozó Bethesda, plusz annak összes stúdiója is, amikor a felvásárlási folyamat lezárul. Ők főképp a Hellblade: Senua’s Sacrifice folytatásán dolgoznak. Ezt a játékot még a 2019-es The Game Awardson mutatták be, Senua’s Saga: Hellblade II címmel, és már ott is Xbox Series X-en futott az akkori bemutató film, ami azért nem reprezentatív – a fejlesztés alatt megváltozhat egy s más, és nem éppen játékmenetet láthattunk.

Csakhogy utána elég szépen elhallgatott a csapat a játékról, aminek fejlesztését biztosan felborította a koronavírus-világjárvány. Most viszont teljesen hirtelen erről tweetelt egy képet a Ninja Theory azzal a kommenttel, hogy „Itt egy filmszerű megvilágítási kísérlet a Senua’s Saga: Hellblade II-nek.” A képen pedig Senuát láthatjuk ugyanabban a „sminkben”, mint amit a bejelentő videó során viselt.

Ez persze nem nagyon ad további részleteket a régóta várt játékról, amiről már korábban megtudtuk, hogy Izland szolgál helyszínéül, és méretileg jóval nagyobb lesz az első részhez képest, ugyanis Senua Izland területén többszáz mérföldet megtett mindenféle átmenet nélkül. Persze ettől függetlenül kíváncsiak vagyunk arra, hogy az első részben taglalt (és erősen képviseltetett) pszichózis után a lelki betegségek mekkora szerepet kapnak majd a folytatásban, ugyanis a Hellblade: Senua’s Sacrifice-ot pont ez tette egyedivé.

Ha szerencsénk lesz, az idei év során hallani fogunk a játékról a pletykák szerint digitálissá fejlődő E3-on, mert azért az Xbox nem hagyná ki ezt a lehetőséget. És ha ez be is következik, akkor talán már játékmenetet is láthatunk a Senua’s Saga: Hellblade II-ből, ami Xbox Seriesre és PC-re biztosan készül, Xbox One-ra pedig… talán. Ebben már nem vagyunk olyan biztosak…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu