A next-gen konzolokból nem fogyott jelentősen több mint az előző generációból

Az Ampere Analysis viszont a PlayStation 5 helyzetét kiemelkedően jónak tekinti.

Az Ampere szerint az Xbox Series két modelljéből a novemberi rajt óta 2,8 millió példány kelt el. Ez valamelyest lemaradást mutat az Xbox One-hoz képest, ugyanis annak rajtjától számított azonos időszakában kicsivel több, 2,9 millió konzol fogyott még 2013-ban és 2014 elején. Ezzel szemben a PlayStation 5 helyzete valamelyest pozitívnak nevezhető: 4,2 millió példányig jutott a novemberi rajt óta, és ez azonos szinten van a PlayStation 4 kezdeti értékesítési eredményével.

Ezen két dolog torzít viszont. Egyrészt mind a két konzol súlyos készlethiánnyal küszködik (és írtunk is nemrég arról, hogy ez még hónapokig tarthat a nagyobb techcégek halmozása miatt), másrészt pedig a PlayStation 4 ezt a japán piac nélkül mutatta fel, ugyanis az ottani rajt csak hónapokkal a nyugati start után történt 2014 elején. Viszont az Ampere értékesítést mond – a 4,2 millió kevesebb mint amit a Sony hivatalosan közölt (4,5 millió), de ezt meg is lehet magyarázni: a Sony a boltokba szállított példányszámot publikálja, nem pedig a fogyasztóknak értékesített konzolok mennyiségét. Az egészben a koronavírus-világjárvány is szerepet játszik.

Az Ampere úgy véli, hogy a PlayStation 5 bőven elért volna 5 millió eladást, ha nem lettek volna akkora készlethiányok mint amire eddig példa volt. A cég előrejelzése 7,6-8 millió értékesítéssel számol március végéig, és ha ez megtörténik, akkor a PlayStation 4 azonos időtartamában felmutatott 7,5 millió eladását az utód így lepipálhatná. Eközben a Microsoft nem tudott a hardveres előnyből kedvező eredményeket faragni, de itt is a készlethiány miatt történt ez. Az olcsóbb Xbox Series S, és a 2013 novemberi Xbox One-rajthoz képest háromszor több piacon történő rajt ellenére is lépéselőnyben maradt az Xbox One, holott az drágább volt, és kötelező volt mellé a Kinectet is megvenni.

Az Ampere kiemelte, hogy a Microsoft inkább a folyamatos jövedelembevételre épít (Game Pass) a hagyományos hardveres értékesítések helyett, de szerintük a redmondi cég üzleti stratégiájának alapköve marad az Xbox Series X és az Xbox Series S legalább 2025-ig, de utána a Game Pass és az xCloud már nagyobb fontosságú lehet. És akkor itt megemlíthetjük a Nintendo sikereit: 2020-ban 26,3 millió Nintendo Switch fogyott, és ez a nagy N eddigi rekordját is felülmúlta (Nintendo Wii, egy év alatt 24,5 millió értékesítés). Ebben „a pandémiás költekezés”, és a tényleg killer appnak mondható Animal Crossing: New Horizons is szerepet játszott.

Úgyhogy lépéselőny a PlayStation 5-nek.

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu