Nagyon gyorsan elkopnak a DualSense analóg karjai! [VIDEO]

Egy kutatás döbbenetes eredményre jutott a PlayStation 5 új kontrollerével kapcsolatban.

A DualSense esetében is már drifteléssel kapcsolatos polgári peres eljárás indult Amerikában (Nintendo Switch – Joy-Con dettó), és az iFixIt megvizsgálta a Sony új kontrollerjét. Az elemzésük szerint a DualSense analóg karjai 417 órányi használatot bírnak ki, és ez idővel romlani fog. És pont emiatt is van bajban a Sony, mert már decemberben is írtunk arról, hogy bajok adódhatnak a DualSense-szel…

A darabjaira szétszedett kontroller megmutatja, hogy a „belsőségei” jelentős részben ugyanazokból az alkatrészekből állnak, mint a DualShock 4-é. Azaz: a Sony bár újított a kontroller technológiáján, sok alkatrész régi maradt. Az ALPS gyártja ezeket a komponenseket, és ők egy táblázatot közöltek arról, hogy miket bír is ki a DualSense analóg karjának alkatrésze. A potencióméter (azaz a kar forgatható része) 2 millió ciklust bír ki, de a középső rész (azaz az L3, R3 gombok…) mindössze félmillió ciklust él meg. Tehát negyedannyit.

Az iFixit a Call of Duty: Warzone-nal tesztelte a DualSense kitartását, és 417 órányi játékmenetet bírt ki épen az analóg kar. Ha napi két órát használjuk, akkor az élettartamot mindössze hét hónap alatt elérjük. Ezzel pedig májusra sok kontroller megkophat. Az iFixIt szerint a potencióméter kopása miatt van az egész, de hozzátette, hogy a por, illetve más anyag bejutása a kontrollerbe szintén hasonló hibákat okozhat. Három javaslatot tettek: vagy javítsuk (javíttassuk) ki a kontrollert, küldjük vissza a Sony-nak garanciára (a vételtől számított 12 hónapig megtehetjük), vagy vegyünk egy másik DualSense-et.

Az iFixIt szerint a tanulmány elvégzése után bizarrnak mondható, hogy a konzolgyártók nem tervezik az analóg karokat úgy, hogy azokat ki lehessen könnyedén cserélni, ugyanis semmilyen alkatrész nem képes tökéletes és végtelen működésre.

Forrás: PSU

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu