Anthem Next: nem valósul meg a BioWare játékának átdolgozása!

Ismét igazak voltak a pletykák: az Electronic Arts nem finanszírozza a játék „kettes verzióját” – a költségvetés egy másik BioWare-es játék felé megy.

Jó egy éve jelentette be a BioWare, hogy az élő szolgáltatásos modellt alkalmazó Anthem egy év után behúzza a frissítésekkel a kéziféket, hogy a csapat teljesen át tudja dolgozni a hiányosan megjelent, lényegében összecsapott játékot. Aztán idén február folyamán már azt hallottuk, hogy a BioWare és az Electronic Arts tárgyalni fog a projekt jövőjéről – a BioWare Austin felelős producere, Christian Dailey közölte, hogy az Anthem „új kiadása” nem fog megvalósulni.

Az átláthatóság és a lezárás érdekében közölte a nehéz döntést, hogy az Anthem Nextet nem csinálják tovább, de az élő szolgáltatást az eredeti verzió számára tovább fogják futtatni (persze itt gúnyosan meg kell kérdeznünk, hogy meddig…?). A játék megjelenése óta keményen dolgoztak a minőség javításán, és több frissítést is kiadtak, amivel új tartalmak, illetve több fejlemény segítette az Anthem minőségét. 2019 végén ezt az erőfeszítést megduplázták, hogy egy alapvető átstruktúrálás is megvalósulhasson. Több blogposzt, illetve a rajongókkal történő kommunikáció révén fedtek fel ezzel kapcsolatban részleteket.

A BioWare-t inspirálta a pozitív visszajelzés, és Dailey büszke volt a csapatra – ő maga is izgatottan várta az élmény új buildjét, hogy kipróbálhassa azt. A 2020-as év pedig szokatlan volt, és az otthoni munka ellenére fejlesztették a projektjeiket, de a pandémia kihatott a hatékonyságukra, és nem tudtak mindent megvalósítani a koronavírus-világjárvány miatt, emiatt pedig nem akarták a fejlesztőket több plusz munkával stresszelni. Tudja, hogy az Anthem közösségének és a fejlesztőknek egyaránt csalódást fog okozni, főleg úgy, hogy ő maga is az Anthem révén jutott a BioWare-be.

Dailey számára az utóbbi két év kihívásokkal teli volt, de eközben a karrierje során az eddigi legtöbb jutalmat is ebben az időszakban szerezte. A játékfejlesztés szerinte nehéz, az ilyen döntések sosem könnyűek, de a következő Dragon Age-re (Dragon Age 4) és Mass Effectre szeretnének koncentrálni, miközben a Star Wars: The Old Republic frissítései is folytatódni fognak. Megköszönte az Anthem közösségének szenvedélyét és kreativitását, mert a visszajelzésük formáló hatással volt a játékra.

Úgyhogy az Anthem nem lép egyről a kettőre – helyette a Dragone Age 4 finanszírozása lett előtérbe helyezve. Ez talán érthető lépés.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu