PlayStation Plus: mik várnak ránk a tavasz első hónapjában?

A február elég gyorsan jött és ment, és a következő héten már új játékkínálatot nyújt a Sony azoknak, akik nem kevés garast tesznek le az asztalra az online multiplayer érdekében.

Még erősen szoknunk kell, hogy a PlayStation 5-ös címek többnyire „eltoltak,” mert a Destruction AllStars változatlanul a kínálat része maradt márciusban, így akinek már van újgenerációs Sony-konzolja, még mindig van egy hónapja beszerezni az alapból a PlayStation Plusban indult járműves, rombolós produktumot. De ez csak egy játék, mi van még ezen kívül? Az első játék a Final Fantasy VII Remake (Part 1) PlayStation 4-re (a FF VII-ről ma még beszámolunk). A második cím a listánkon a Remnant: From the Ashes, szintén PlayStation 4-re. A harmadik alkotás a márciusi hónapra a Maquette, szintén PlayStation 5-re. A negyedik cím (nahát, ez is már milyen régen volt!) PlayStation VR-t igényel, de akinek van, az ne hagyja ki: a négyes delikvensünk ugyanis a Farpoint lesz!

Addig viszont ne felejtsük, hogy még van néhány nap, amíg a februári címek ingyenesek maradnak. A Remedy Entertainmenttől a Control: Ultimate Edition áll rendelkezésünkre (ebből a PlayStation 4-es és a PlayStation 5-ös verzió egyaránt ingyenes a PlayStation Plus-előfizetőknek), a másik cím pedig a Concrete Genie a PlayStation 4-en. Ez a két játék március elsejéig ingyenes. A márciusi kínálat, továbbá a Destruction AllStars április ötödikéig várja az előfizetőket, és már most tudjuk, hogy mi lesz az áprilisi kínálat egyik címe. Az Oddworld: Soulstorm ugyanis a Bugsnax és a Destruction AllStars példáját követve kapásból PlayStation Plusban fog rajtolni a PlayStation 5-ön. Ez korrekt ajánlatnak hangzik.

Úgy tűnik, hogy a Sony végre elkezdte nagyon komolyan megemberelni magát, és végre nem az lesz, hogy mindössze két játékkal szúrják ki a szemünket. A PlayStation 5 érkezésével ez talán jogos is. Csak így tovább. Ideje volt már!

Forrás: PS Blog, Eurogamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu