Menu

Gaia: az EA Motive next-gen akciójátékának is befellegzett! [VIDEO]

Nos, ez biztosan olyasmi, ami hirtelen nem rémlik – pedig állítólag ez a projekt is repült a kukába, egyenesen a BioWare Anthem Nextje mellé…

Pletyka szintjén korábban már beszámoltunk arról, hogy állítólag az Anthem új verziója nem fog megvalósulni, aztán a hét folyamán hivatalos lett, hogy a BioWare inkább a Dragon Age 4 fejlesztésére törekszik, és még azt is hallhattuk, hogy a játék már a harmadik koncepciónak áll neki, ugyanis először átszabták monetizációközpontúra (multiplayer, élő szolgáltatás), de most ismét egyjátékos alkotás lesz. Elvileg.

A Bloombergen viszont erről a játékról is olvashatunk, amit a lenti videóban már megmutatott az Electronic Arts. (Ha esetleg nem ott kezdődne, ahová állítottuk, 59 másodpercre kell tekerni.)

A Gaia egy Assassin’s Creed-szerű akciójáték lett volna, amin az Electronic Arts Motive stúdiója 2015-ben kezdett dolgozni. Assassin’s Creed? Igen, és nem is véletlenül: miután a Ubisoftnál dolgozott, és mielőtt a Google Stadia Games & Entertainmenthez (SG&E) ment volna, Jade Raymond épp ezt a stúdiót vezette, és az Assassin’s Creed „alapkő-letételénél” is ott volt. Ez az új IP nagyobb hangsúlyt fektetett volna a nyílt világra és az egyjátékos játékmenetre a multiplayerrel szemben.

Csakhogy 2017-ben a BioWare Montrealnak kongott a harang, mivel a Mass Effect: Andromeda nem hozta a várt eredményeket. Az ottani stáb átment a Motive-hoz, ahol a teamet kettébontották. Az egyik térfél a Star Wars: Battlefront II-n dolgozott, a másik fele pedig a Gaia munkálataival foglalkozott. Csakhogy a Battlefront II kreatív vezetősége is a Motive hajójára ugrott, ami viszont összetűzéseket eredményezett. Így a Gaia magasabb beosztású rendezői az Electronic Artstól a Ubisofthoz igazoltak át. (Ne feledjük, Montrealról van szó – úgyhogy ez a francia kiadónak valamelyest hazai pálya…)

Ezzel a Gaia átesett egy rebooton. Aztán Raymond is ment az SG&E-hez (szintén Montrealban…), de közben a fejlesztés haladt, igaz, a közönség sokat nem látott belőle. A bemutató konkrétan abból a néhány másodpercből állt a tavalyi EA Play Live-on, amit pár bekezdéssel lejebb mutattunk. Egy „nagyratörő, innovatív, új játék, ami a hatalmat és a kreativitást a kezeidbe helyezi; egy olyan élmény, ami a next-gen technológia nélkül lehetetlen lenne” jellemzést kapott a videóban. Csakhogy már ott is látható volt: ez a játék még elég messze volt a célvonaltól.

A Bloomberg forrásai szerint a játék rebootolása volt az egyik indok a törlés mögött, és ez vezethetett az Anthem Next elkaszálásához is. A Motive így folytatja a Star Wars: Squadrons frissítései mellett a további, még be sem jelentett címek készítését… úgyhogy a Gaia élt hat évet, megjelenés nélkül.

Forrás: PSL

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu