Elden Ring: szivárgó trailer, súlyosan lassuló fejlesztés [VIDEO]

A FromSoftware játéka a pletykák szerint nagy eséllyel szintén azon címek közé tartozik, amik csak 2022-ben fognak megjelenni.

A 2019-es Xbox E3-konferencián bejelentett Elden Ring azóta átalakult egy jetivé: mindenki róla beszél, de senki sem látta – legalábbis nyilvánosan – a Souls-játékokért felelős FromSoftware következő termékét. A VGC most viszont arról ír, hogy a csend mögött főleg a koronavírus-világjárvány van, ugyanis mindenkinek távmunkát kell végeznie. Ezt olyan források állítják, akik ismerik a japán stúdió terveit. Azok a tervek pedig szépen felborultak: a fejlesztési menetrendet így nem lehet(ett) követni.

Ezért a játékot többször is elhalasztották a stúdión belül (persze ennek azért híre ment a kiadó, a Bandai Namco felé is), és ezért nem sok esély mutatkozik arra, hogy 2021-ben meg fog jelenni az Elden Ring (így pedig már meg lehet kérdőjelezni, hogy a PlayStation 4 és az Xbox One verzió megvalósul-e…). Valószínűleg a Bandai Namco is elindít egy online közvetítéssorozatot, hasonlóan a Sony State of Playéhez és a Nintendo Nintendo Directjéhez – mivel a Microsofttól hivatalosan is lelőtték azt, hogy náluk megfordul a játék egy állítólag március 23-ára tervezett közvetítésen.

A Twitteren több helyen is megfordult az Elden Ring szivárgása, de végül innen átvettünk egy 66 másodperces felvételt, ami kamerával készült, így a minőség sem a legjobb. Sajnos a videóból nem tudjuk meg, hogy mikori ez a videó, de azért láthatunk pár érdekességet – egy tűzokádó sárkány, illetve a lóháton történő harc is megemlítendő. A VGC szerint eleinte 2020 nyarára tervezték a játék megjelenését, de a FromSoftware formulájának következő szintje nem lesz egyhamar előttünk. Egy másik videót is találtunk, beraktuk azt is, saját archiválás révén.

Ha a Bandai Namco elébe akar vágni a szivárgásoknak, hivatalosan is publikálja a trailert, de ettől függetlenül a koronavírus miatt ne reménykedjünk az Elden Ring 2021-es megjelenésében. Papíron PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re készül, viszont a PlayStation 5 és az Xbox Series tűnik reálisabbnak a két 2013-as konzol helyett…

Forrás: VG247, PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu