A németek is fellépnek a lootboxok ellen

Belgium és Hollandia után egy újabb ország csaphat erősen az asztalra az Electronic Arts által csak „meglepetés-mechanikának” nevezett lootboxokkal szemben!

A Bundestag elfogadott egy olyan fiatalvédelmi (Jugendschutzgesetz) törvénymódsítást, ami hatására a videojátékoknak egyértelműen ki kell mutatniuk, ha azok lootboxokkal rendelkeznek. A reformjavaslat így a „dobozokkal” szemben elég erősen felléphet. A Der Spiegel tudósítása szerint, ha a Bundesrat (Németország Szövetségi Tanácsa, mondhatni a felsőház, míg a Bundestag az alsóháznak felelne meg a törvényhozásban…) elfogadja a javaslatokat, akkor már a tavasz folyamán bevezethetik azokat! Röviden: az ilyen játékok – ha a Bundesrat is rábólint a javaslatra – csak 18+ korosztály számára lesznek értékesíthetőek!

A lootboxok révén történő monetizáció az egyik „interakciós kockázatnak” felel meg, ami befolyással lehet a jövőbeli játékok korhatár-besorolására (itt kiemelnénk, hogy Németország nem a pán-európai PEGI rendszerét alkalmazza!). Felix Falk, a Game vezetője (a Game egy német ipari kereskedelmi szervezetnek felel meg) azt mondja, hogy a módosított törvény révén a szülők tudomást fognak szerezni ezekről a bizonyos kockázatokról az érintett játékok vásárlása során. Innentől az USK (a német korhatár-besorolással foglalkozó bizottság) felelőssége lesz az, hogy a szabályzatokat konkretizálja, illetve a korhatárbesorolás folyamatában meghatározott követelményeket is meg kell neveznie.

Úgyhogy ezzel az európai játékpiac egyik legfontosabb országa (a játékokon belüli költekezés megközelítőleg 3,9 milliárd euró volt 2019-ben csak Németországban!) is megkezdte a lépéseket a lootboxok ellen. Tavaly szeptemberben már az Egyesült Királyság kormánya is nyomozást, kutatást igényelt a lootboxok és a szerencsejáték közötti kapcsolatról. (És lényegében tényleg szerencsejátékról van szó, mert nem tudjuk pontosan, hogy mit is kaphatunk, legtöbbször a pénzünkért.) A hamburgi egyetem 2018-as tanulmánya már kimutatta, hogy a szerencsejátékok bizonyos elemei már gyakoriak a modern videojátékokban. (Elég csak az Electronic Arts sportjátékainak Ultimate Team módjára gondolni…)

A németek tehát kb. ugyanazt a szigort szeretnék alkalmazni, mint a belgák. De ez egy kijózanító pofon lehet még a játékiparnak a jövőben.

Forrás: Gamesindustry, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu