Bizonyítványát magyarázza az erőszakos játékokat betiltani kívánó politikus

Az Egyesült Államok Illinois államának egyik demokrata képviselője elmagyarázta, hogy miért szeretné például a Grand Theft Autót betiltani.

Nem 2006-ot írunk (mert akkor Jack Thompsonról lenne szó – van, aki még emlékszik rá?), hanem 2021-et, így eléggé meglepő volt Marcus C. Evans Jr. lépése, amikor egy olyan javaslatot nyújtott be, ami betiltaná az erőszakosnak titulált játékokat. A javaslat név szerint kiemelte a Grand Theft Auto V-öt. De mégis miért vetemedett erre a politikus? A Spiel Timesnak adott interjújában választ adott erre a kérdésre.

Evans szerint a törvényjavaslat célja az, hogy az erőszakos videojátékok hatásáról kérdések merüljenek fel, és hogy lehetséges lépések történhessenek, amik a hatásukat csökkentenék. Evans főleg a Chicago (Illinois legnagyobb városa) utcáin történő erőszak miatt aggódik (és ő épp Chicago Burnside és Chatham közigazgatási körzetéből jutott az állam alsóházába).

A Spiel Times több tanulmányra is rámutatott (az egyiket épp az Amerikai Pszichológiai Társaság végezte el…) – ezek mind azt mondták, hogy az erőszakos videojátékok és a bűncselekmények között nincs értelmes kapcsolat. Evans viszont ezeket elutasítja, mert problémája van azokkal a kutatásokkal, amik kisebb mintákkal és tesztcsoportokkal dolgoztak, majd bizarr módon azt állította, hogy a kutatások eredményei nem megbízhatóak, ugyanis a játékok lehetséges hatása „Chicago összes fiatal férfijaira” ezekből nem mutathatóak ki.

Evans hozzátette, hogy minden, amit magunkhoz veszünk, hatással van ránk, ahogy rá is a zene, az étel, vagy a kapcsolatai. Talán az erőszakos játékok is hatással vannak ránk, de talán nem, mert már esetleg ott tartunk, hogy 100%-os biztonsággal kimondhatjuk, hogy nem. Ezután szerinte már foglalkozni lehetne azokkal a dolgokkal, amik az erőszak ellen segíthetnének, és itt már figyelembe lehetne venni a játékosok közösségét a problémák megoldásában.

Oké, most ránézünk a naptárra… *2021. március 11-e, csütörtök* Tényleg nem 2006-ban járunk. Pedig ez a nyilatkozat is mintha abból a korszakból származna…

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu