Todd Howard beismerte: szinte mindent elrontottak a Fallout 76 megjelenésekor!

Howard elég erős önkritikával élt a Bethesda Game Studios jelenleg legújabb játékával kapcsolatban.

A Bethesda Joins Xbox – Roundtable közvetítésről ma már beszámoltunk, de Todd Howard nyilatkozatát még nem néztük meg. Amikor a Fallout 76 2018 őszén megjelent PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re, már sokan sejtették a megjelenés előtti béta során, hogy a Bethesda Game Studios alkotása túl nagy fába vágta a fejszéjét (online-központú Fallout, nem pedig egyjátékos). Howard azt mondta, hogy amikor ez a játék megjelent, rengeteg bajuk volt, sok embernek okoztak csalódást, és lényegében alig volt bármi is, amit ne szúrtak volna el.

Technikai hibák, gyenge teljesítmény, az NPC-k hiányoztak – Howard szerint a szolgáltatásos modell a Microsoft alatt könnyebb lesz, mert a redmondi cég segíteni fog nekik, így a következő címeik (pl. épp a Starfield, vagy a The Elder Scrolls VI) a megjelenéskor jobb állapotban lesz, mivel a Microsoft a tesztelésben is segíteni fog nekik, és a Game Passon keresztül a nyilvános béta is könnyebben megvalósítható lesz.

Howard szerint, ha a Fallout 76 része lett volna az Xbox Game Passnak, a játék első néhány hónapja könnyebb lett volna, és korábban már megbánta, hogy nem volt ingyenes (előrendelést nem igénylő) béta a játékból, ami amúgy tavaly júliusban csatlakozott a Microsoft előfizetéses rendszeréhez. Még arról is mesélt, hogy amikor Howard felhívta Phil Spencert, az Xbox-vezért, ő több emberrel is összehozta a játékfejlesztőt, mert ezen egyének is hasonló játékokat fejlesztettek, és ők aggregát adatokkal segítettek a Bethesdának a legnagyobb problémák megoldásában.

Mivel most már jogilag is a Microsofté a Bethesda, remélhetőleg megszűnik az a közmondás, miszerint amit a Bethesda Game Studios (itt dolgozik Howard jelenleg a Starfielden – nem biztos, hogy a PlayStation 5 megkapja ezt) kiad, az a megjelenés pillanatában igencsak bugos. Bizakodni lehet. Hogy aztán mi lesz a vége ennek, még nem tudjuk.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu