Chasing Static: két órányi PS1-stílusú cross-gen horror [VIDEO]

A két órát nem találtuk ki: maguk a fejlesztők állítják ezt az időtartamot!

A Ratalaika Games (a kiadó) és a Headware Games (a fejlesztőcsapat) bejelentett egy cross-gen, „PS1-stílusú horrorjátékot”, a Chasing Staticet, ami eddig csak PC-re volt bejelentve, de most már PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, illetve Nintendo Switch-re is készítik, így elég gyorsan megnőtt a célplatformok száma. (Talán túlzottan gyorsan is?)

Nathan Hamley, a Headware Games alapítója a sajtóközleményben azt írta, hogy a PlayStation-korszak sok remek horrorjátékkal rendelkezett (nem mond butaságot: a Silent Hill és a Resident Evil is itt kezdte életét), és ezek számára évekig rémálmokat okoztak. A Chasing Static szerinte ezen játékok előtt kíván tisztelegni a vizuális stílusában is, miközben igyekszik egy új generáción is nyomot hagyni. Olyan ötletei vannak, amiken már régóta „ült”.

A Steamen további részleteket is találhatunk egy demó mellett. Észak-Walesben (ez már önmagában is egyedi helyszín…) egy éjszaka egy vihar tombol. A főszereplő, Chris Selwood mérföldekre van a legközelebbi kisvárostól is, de egy félreeső, útmenti kávézóban menedékre lel. Csakhogy rövid időn belül azt látja, hogy a pincérnőt a plafonra szegezi valami világító szemű lény, amire Selwood elájul, majd a kávézó pincéjében tér magához. A falusi Walest fedezhetjük fel a városban, miközben egy rejtélyes gyár elfeledett maradékait is megtaláljuk, és valahogy meg kell próbálnunk összerakni, hogy Hearth hiányzó lakói mégis hová tűntek.

A Chasing Staticot a 80-as évek sci-fi horror filmjei és a szürreális filmek inspirálták, így egyedi próbálkozás szeretne lennie a narratív kalandjátékok között, amihez az új, audio vezérelte játékmenet-mechanizmusok és a non-lineáris felfedezés is talán hozzá fog járulni. Egy frekvenciamozgást figyelő géppel a kezünkben kell az anomáliákra vadásznunk. Az alacsony polygonú látvány állítólag a PS1-es játékokra emlékeztethet minket, de a szinkron teljes lesz, jó minőséggel; a játékmenet pedig szintén modern megközelítéssel szeretne élni. Nos, és a címben olvasott két óra? Idézünk szó szerint: „Egy egyedülálló történet átlagosan két órányi játékidővel.”

A Chasing Static a harmadik negyedévben (július-szeptember folyamán) fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu