Ötven fős leépítés az Activision Blizzardnál

A kiadó magyarázata szerint a koronavírus-világjárvány eSportra történő hatása miatt kell ötven főt elbocsátani.

A Bloomberg mellett a Sports Business Journal is arról tudósít, hogy kb. 50 személyt rúgtak ki az Activision Blizzardtól. Az érintett felek korábban a kiadó élő eseményein, illetve az eSportos tevékenységein dolgoztak. A Gamesindustry-nak a kiadó szóvivője azt nyilatkozta, hogy a játékosok egyre inkább digitálisan kapcsolódnak a termékeikhez, és minden, amit ők csinálnak, a játékosok szemein keresztül történik. Az utóbbi év során pedig azon dolgozott az Activision Blizzard, hogy miként tudnák a legjobban kiszolgálni a játékosok igényeit.

Az eSportos csapat (hasonlóan a hagyományos sport-, szórakoztató-, és közvetítőiparokhoz) számára is adaptálódni, igazodni kellett a pandémia hatásához, mert amiatt törölni kellett az élő, személyes jelenlétet igénylő eseményeket. A csapat jelentős részét megtartották az év során, és a szóvivő szerint a változásokat nem lépték meg olyan könnyen, főleg a jelenlegi környezetben. (Itt jogos lehet a kérdés, hogy akkor miért tették meg…?) Igyekeznek minden érintett személy számára könnyíteni a munkahelyváltáson. A Gamesindustry kérdésére nem jött válasz (mely szegmensekben történtek leépítések).

Tony Petitti, az Activision Blizzard sport-, és szórakoztató tevékenységeiért felelős elnöke a Sports Business Journalnak azt mondta, hogy sokat tanultak az elmúlt egy évben, hogy a ligákat miként lehet online játékra kihegyezve felépíteni, mert az itt szerzett pozitív tapasztalatokat magukkal fogják vinni. Időzítés tekintetében pedig a változás csak egy reakció arra, hogy a ligák most miképp zajlanak, a kiadó pedig átirányítja az erőforrásokat, hogy a ligák (Overwatch League, Call of Duty League), tulajdonosok, csapatok és rajongók is jól járhassanak.

Az Activision Blizzard szóvivője is azt állítja, hogy az élő, személyes események nem tűnnek el, mert továbbra is fontosak maradnak nekik, ugyanis az Overwatch és a Call of Duty liga esetében is a stratégia része maradt az ilyen rendezvény. Ha logikusan már értelmes, továbbá biztonságos lesz, vissza fogják hozni az élő rendezvényeket. A Bloomberg hozzátette, hogy az amerikai alkalmazottak minimum kilencven napi végkielégítést, továbbá egy évnyi egészségügyi biztosítást kapnak.

Októberben a francia és hollandiai irodák ajtajára tettek lakatot, majd bejelentették, hogy kétezer ember felvételét tervezik a gyártási folyamatok kielégítésére (olcsó munkaerő kell nekik?…), de aztán novemberben a távol-keleti stúdiókból is ritkítottak. Mindezt úgy, hogy az Activision Blizzard magasan szárnyal üzletileg…

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu