Outriders: az Xbox Game Pass része lesz már a rajt pillanatában is! [VIDEO]

A Square Enix és a People Can Fly tehát játékosbarát lépéssel rukkolt elő, igaz, ebből azért nem mindenki részesülhet (nem is véletlenül: ez lenne a Microsoft stratégiája).

Tegnap már írtunk arról, hogy a jelek arra mutatnak, hogy a kooperatív looter-shooter játék is csatlakozni fog a Microsoft havidíjas szolgáltatásához, és már ott is pedzegettük, hogy nem kizárható az első napi Xbox Game Pass-megjelenés sem. És így legyen ötösünk a lottón, ugyanis a Microsoft bejelentette, hogy az Outriders április elsejétől, a játék rajtjától kezdve azonnal a Game Pass részeként vár az előfizetők nagyobb részére.

Nem azért „nagyobb részére”, mert esetleg regionálisan korlátozzák az Outriders ily módon történő hozzáférését (a geoblocking több esetben is igazságtalan tud lenni…), hanem azért, mert az Outriders csak a konzolos (Xbox One, Xbox Series X, Xbox Series S), illetve felhős (Android) Xbox Game Passon lesz ott. PC-n tehát nem: a Square Enix nagy eséllyel másodlagosnak tekinti ezt a célközönséget (azok után, hogy egy ingyenes játékba is Denuvo Anti-Tamper DRM-et raktak, ezt nem is tagadhatják le). Ez lenne tehát az üröm az örömben.

A People Can Fly által fejlesztett játék egy külső nézetes lövöldözős játék lesz mély RPG rendszerekkel. A távoli jövőben játszódó, nagy eséllyel Marvel-kapcsolatokkal rendelkező sztoriban egy bolygót kell kolonizálnunk, hogy ez lehessen az emberiség új otthona, viszont egy rejtélyes vihar, amit csak Anomáliának neveznek, a technológiát megsüti ebédre, a vadvilág pedig egy hipergyors evolúción esik át, így a vérszomjas szörnyek vacsoráznának – ezzel pedig a kolonizációs próbálkozások dőlnek dugába. Remélhetőleg jobb fogadtatásra lel, mint a Marvel’s Avengers. (Ott a Square Enix még próbálja életben tartani a reményeit.)

Az Outriders április elsején jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steamen és Epic Games Store-on egyaránt), PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Az Xbox konzolokon és Androidon a Game Pass részeként is elérhető lesz.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu