Marvel’s Avengers: ne nagyon számítsunk még Pókemberre!

Ez viszont már kínos: a játék megjelenése előtt már közölték, hogy lesz egy PlayStation-exkluzív karakter, aki közel fél év után sincs még itt!

Szóval tavaly a Crystal Dynamics és az Eidos Montreal bejelentette, hogy Spider-Man PlayStation-exkluzív (PlayStation 5, PlayStation 4) karakter lesz. Ez nem kapott valami jó fogadtatást, de aztán a Marvel’s Avengers PlayStation 4-es borítóján nagyban hirdették, hogy Pókember itt exkluzív karakter. Persze, ha mondjuk egy-két hónappal a játék rajtja után belengett volna a nem valami sikeres rajtot vett termékbe, akkor nem lenne ebből baj, csakhogy a pókgunyás szuperhőst még mindig hiába keressük az élő szolgáltatásos termékben!

Ezek után nem csoda, hogy az IGN rákérdezett, hogy mégis mi a helyzet Spider-Mannel. Erre Scot Amos, a Crystal Dynamics stúdióvezetője reagált: jelenleg éppen az ő karakterén dolgoznak, így a fejlesztési és tartalommegjelenési menetrendnek Pókember is a része. Hozzátette, hogy a Fekete Párduc (Black Panther) előtt fog nem csatlakozni a játékhoz – utóbbi a War for Wakanda kiegészítőnek lesz a része. Az pedig a nyár folyamán fog megjelenni. Tehát nyárig biztosan nem lesz Pókember.

Amos elárulta, hogy a menetrendben olyan tartalmakat tüntetnek fel, amivel kapcsolatban a Crystal Dynamics elkötelezheti magát a közeljövőben esedékes megjelenés mellett. Augusztusban azt mondta a stúdió, hogy amikor Spider-Man a hősökhöz csatlakozik, az ő debütálását egy játékon belüli eseménnyel jelzik, mert ezen keresztül lesz a Marvel’s Avengers világának része. Ez több egyedi kihívásból áll majd, így tesztelhetjük le a képességeit, és akár izgalmas eredmények is születhetnek belőle. Több kosztümmel fog rendelkezni, és a játékmenetbeli élmény tekintetében is több opcióra számíthatunk.

Szóval nyáron fog megjelenni a legkorábban. A Marvel’s Avengers szeptember negyedikén jelent meg. Úgyhogy lehet, hogy egy teljes év el fog telni a karakter megjelenéséig. Az pedig már megtévesztő reklámnak is bizonyulhat a játék PlayStation 4-es borítóján. Ez pórul járhat a Square Enix, a kiadó…

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu