Remedy: „a Sony jobban felkészült a next-genre”

A legutóbb a Controllal jelentkező Remedy Entertainment szerint a „kékek” felkészültebben hozták el a következő konzolgenerációt mint a „zöldek”.

Thomas Puha, a Remedy Entertainment kommunikációs rendezője az IGN-nel beszélgetett a témáról. Szerinte a Sony fejlesztőkészletei (itt a szoftverekre és az eszközökre kell gondolni) jóformán már a kezdetekkor stabil teljesítményt nyújtottak, miközben a Microsoft több váltást is végrehajtott, ami eleinte problémákat okozott, és emiatt nehezebb fog elindulni az Xbox Series X-re és Xbox Series S-re történő fejlesztői úton.

Puha szerint a Sony megmaradt annál, ami működött, és már az elején stabilan ment minden, de a Microsoft változtatott itt-ott, mégpedig elég gyakran. Ez bár hosszú távon még jó lehet, de ez eleinte hatalmas akadályokat okozott nekik is, mert sok dolgot újra kellett írniuk csak amiatt, hogy meghatározott funkciókat ki tudjanak használni.

Puha ezen felül az Xbox Series S-re történő optimalizációért sincs oda, mert szerinte a „lefojtott” konzol a fejlesztőket is valamelyest visszatartja. Ez lenne ugyebár a legkisebb közös nevező: a fejlesztőknek a leggyengébb hardverre kell koncentrálniuk, hogy aztán onnan kiindulva az erősebb masinákon próbáljanak jobbat felmutatni. És ezt Puha is érintette: az Xbox Series S semmiben sem különb az előző generációktól, mert ott is a leggyengébb konzol diktált néhány tényezőt, mert azon is el kellett futnia a csapat játékainak. Minél több a hardver, annál többször kell kisebb kényszermegoldásokat alkalmazni, mert egyszerűen nincs annyi idejük arra, hogy minden platformon a kifejezetten jó teljesítményt tudjanak felmutatni. Talán pont emiatt mondta, hogy nem irigyli a 343 Industriest, akik jelenleg az őszre tervezett Halo Infinite-en dolgoznak…

A Control esetében azért még nem volt ez a visszafogottság: ott először PlayStation 4-re és Xbox One-ra jött ki a játék, és csak később tértek vissza a next-gen frissítésre (Control: Ultimate Edition, ami a PlayStation Plusban is megfordult már), hogy az Xbox Series és a PlayStation 5 valamivel többet kapjon.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu