További európai leépítésekre készül az Activision Blizzard

Ne feledjük: a cég mostanában dúskál a pénzben, és ennek ellenére tervezik az utóbbi fél évben már a negyedik kirúgósdit!

A Gamesindustry a forrásaira hivatkozva állítja azt, hogy az Activision Blizzard a kiadással foglalkozó irodáinak bezárására készül szerte Európában. Miért? Mert a kiadó szóvivője azt nyilatkozta, hogy a játékosok egyre inkább digitálisan kapcsolódnak a játékaikhoz (azaz digitálisan veszik meg, nem pedig lemezes kiadásban).

Hozzátette, hogy az európai csapatokkal közölték a terveiket, hogy miként fejlődhet tovább az Activision Blizzard, és a változáshoz adaptációra van szükség, hogy a játékosokat a legjobb kiszolgálásban részesíthessék, és hogy az európai régió további növekedésre tehessen szert. Az összes érintett alkalmazott támogatása érdekében fontos lépéseket fognak megtenni, és meg fogják könnyíteni a váltást. Persze ezek elvileg csak felvetések, de tudjuk jól, hogy amit így megtervez a Bobby Kotick vezette cég (ha már Kotick: ő amúgy egy kétszáz millió dolláros bónuszt fog kapni hamarosan, de ezt egy befektetői cég már most elutasítja, erről írtunk is).

A terv jelenleg az, hogy a Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, illetve a két, Hollandiában levő irodák alkalmazottai közül párat elbocsátanak, hogy az Egyesült Királyságban egy új központot hozhassanak létre. Erről már zajlanak a konzultációs folyamatok. Csak a kiadással kapcsolatos munkahelyeket érinti a leépítés – a fejlesztést, az élő szolgáltatást, illetve a vevőszolgálatot nem.

Ezzel pedig az Activision Blizzard nem biztos, hogy sokak szívébe be fogja lopni magát – októberben Franciaországban és Hollandiában, novemberben pedig a távol-keleti régióban ejtett meg egy leépítést, amit nemrég újabb elbocsátósdi követett (erről is beszámoltunk már). Egyre inkább központosítanak mindent, ami nem biztos, hogy jó ötlet lehet, még akkor sem, ha ez a profitot még inkább megnöveli (és ebből ugye Kotick lefölözi a maga részét…)

Tavaly áprilisban már csak 31 nemzetközi irodája volt a cégnek – és ez így még kisebb lesz, ez már biztos.

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu