Három perc a Final Fantasy VII Remake Intergrade-del [VIDEO]

A Square Enix egy hosszabb videóban is prezentálta, hogy a Final Fantasy VII Remake első szegmensének bővített kiadása (furán hangzik, de ez az igazság…) mennyivel is fog szebben mutatni az új Sony hardveren.

Nemrég bejelentették már a Final Fantasy VII Remake Intergrade-et, és be is számoltunk róla a két másik mobilos FF7 mellett (ezt sem mi találtuk ki). A PlayStation Pluson elérhető Final Fantasy VII Remake a PlayStation 4-en nem fog minket feljogosítani arra, hogy a next-gen verziónak szánt Final Fantasy VII Remake Intergrade-et megkapjuk. A PlayStation 5-ös patchet igen, de az nem egyenlő az Intergrade-del; az ugyanis magában hordoz egy új epizódot Yuffie-val.

A Square Enix azt írja, hogy a díjnyertes, és jó kritikáknak örvendő Final Fantasy VII Remake (Part 1) next-gen kiadásáról beszélhetünk, ami szebb látványa és bővített tartalma mellett több játékmenettel kapcsolatos újítást is elhoz. Midgart ebben a három percben úgy láthatjuk, ahogy még soha, ugyanis a textúrák jobb minőségűek, a megvilágítás is javult, továbbá a háttérkörnyezet minőségét is feljebb csavarták a japán fejlesztők. Két grafikai mód közül választhatunk. A Graphics Mode a frame rate kárára 4K felbontást ígér, míg a Performance Mode lejjebb viszi a felbontást, de cserébe igyekszik minél stabilabban tartani a másodpercenkénti hatvan képkockát.

A fotó mód teljes testreszabhatóságot ígér, és a DualSense haptikus visszajelzésének köszönhetően a harcokban még inkább elmerülhetünk majd, mert a tapintás révén érzékelni fogjuk, hogy mi is történik a csatatéren. A Yuffie epizódról pedig annyit mondott a Square Enix, hogy Yuffie Kisaraga behatol a Shinra cégbe, hogy egy erős matériát ellopjon, és ezzel segíthesse szülőföldjének jobb ázsióját. Új karakterek, kibővített játékmenet-élmény, és új szemszög vár ránk az epizódban, amit külön elérhetünk a főmenüből.

A Final Fantasy VII Remake június 10-én fog megjelenni, kizárólag PlayStation 5-re (a PlayStation 4-es verziót ne is keressük, nem lesz belőle, így a Yuffie epizód is next-gen-only lesz).

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu