Doom: történetileg van még kakaó benne

A Doom Eternal rendezője szerint a franchise-nak még mindig vannak történetei, amit el tud mesélni.

A Doom Eternal nemrég kapta meg a The Ancient Gods kiegészítő második részét, ami lezárja Doom Slayer történetét, de azon nem tudunk meglepődni, hogy ezzel a franchise-ot az id Software és a Bethesda (most már akár nyugodtan mondhatnánk Microsoftot is, mert már hivatalosan is lezárult a Bethesda anyacégének, a Zenimax Mediának felvásárlása) nem akarja maga mögött hagyni a már közel három évtizedes IP-t.

Hugo Martin, a Doom Eternal rendezője a Polygonnak adott interjújában azt mondta, hogy a 2016-os Doom reboot történetszála a végéhez ért, de sok alapmunkálatot elvégeztek a sztorival, és a Doom Eternal, továbbá a két kiegészítő során ki tudták részletesebben is dolgozni az elemeket. Bár a szarkofágnál történő magunkhoz téréstől a The Ancient Gods Part Two végéig egy kerek sztoriról beszélhetünk, Martin szerint további történeteket is el lehet mesélni Doom Slayerrel a főszerepben.

A rendező a játékokat a képregényekből készített, más-más rendező által megalkotott filmadaptációkkal vetette össze. Az alapok többnyire megmaradtak (ördögi terveket szövögető gigacég démonokat enged szabadon, egy magányos harcos pedig… jóformán szó szerint kibelezi őket), de azon túl mindig volt valami más. Az eredeti Doom játékoknak nem nagyon volt története, de a hangulatot eltalálták John Carmackék, a Doom 3 inkább a horror kanyart hozta magával, a 2016-os reboot pedig inkább a gyors tempójú akciót részesítette előnyben; a Doom Eternal pedig megállás nélkül önti a nyakunkba a háttérsztorit.

Martin szerint a téma megközelítése olyan, mintha egy matekfüzet hátoldalára 1985-ben egy golyóstollal leírták volna azt, és ez a minőségi megközelítés lényeges az IP-ben, így ez a hangvétel nem fog változni a későbbiekben sem. A 2016-os Doomról készített, és abban az évben kiadott dokumentumfilmben is azt mondta Martin, hogy a Doom 4 egy történet-, és karakterközpontú játék lett volna, ami bár király volt, de nem ide illő. Látta a koncepcióban a potenciált, de Doomként nehezen hitte volna sikeresnek. Egy nagyobb sztorihoz be kellett áldozni a Doom Slayert. A Doom inkább arról szól, hogy egy pasas nagy dolgokban vesz részt, míg az eredeti Doom 4 koncepciója inkább a nagy dolgokra tette a hangsúlyt.

Idén további Doom Eternal update-ek jönnek Marty Stratton, a játék felelős producere szerint. Majd meglátjuk, miket hoznak össze.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu