Rust: Console Edition: megjelenési dátum, több kiadás is érkezik [VIDEO]

A multiplayer túlélősdi a sok szenvedés ellenére is (pl. lángokban állt az európai szerverterem…) meg fog érkezni a konzolokra.

A Double Eleven bejelentette, hogy a Rust: Console Edition május 21-én fog megjelenni PlayStation 4-re és Xbox One-ra, továbbá azt is elárulta a stúdió, hogy a Koch Media (=Embracer Group) lesz a felelős a lemezes kiadásokért, mert nem csak digitális (PlayStation Store, Microsoft Store) változatban fog elérhetővé válni PlayStation 4-en és Xbox One-on a Rust.

Három kiadásban lesz elérhető. Az alap verzió (50 dollár – euróból számítva kb. 18500 forint) az alapjáték mellett egy előrendelői bónuszként a Future Weapons and Tools Packot is magával hozza – ezt úgy is megszerezhetjük, ha esetleg sikerül egy Day One Editiont találnunk az alapkiadásból. A Deluxe Edition (60 dollár/euró – kb. 22 ezer forint) az 15 dollár/euró értékű (kb. 5400 forint) Welcome Packot is odaadja. Így három nappal korábban, tehát május 18-ától játszhatunk, zárt bétát is kapunk, de a Future Weapons and Tools Pack is a markunkat üti. Végezetül a 80 dolláros (~29 ezer forintos) Ultimate Edition minden eddig említett tartalmon kívül a Welcome Packből egy bővített kiadást hoz, kapunk mellé még 1100 Rust Coint (ennek értéke kb. 3600 forint) és egy Elite Combat Skin Packot is.

A hivatalos jellemzés szerint a Rustban egyedül térünk magunkhoz egy rejtélyes, posztapokaliptikus szigeten, ami tele van düledező ipari épületekkel és kutató tudósokkal. Száz játékos esik egymásnak, és a cél az, hogy túléljünk mindent és mindenkit. Az éhségünket, a szomjunkat csillapítani kell, az időjárást sem hagyhatjuk figyelmen kívül, és valamilyen ruházatot is jó lenne magunkra venni.

A vadvilág (farkasok, medvék) azért majd így is nekünk esik, de akár el is égethetjük magunkat, belefulladhatunk a vízbe, vagy a sugárzástól kaphatunk halálos mérgezést (S.T.A.L.K.E.R. után szabadon?). Csapatban talán jobb harcolni és lootolni, és így esetleg az erdőkben is könnyebb a kabinokat felépíteni – ezekből pedig gyorsan hatalmas fémkastélyok válhatnak, ott pedig már egyszerűbb biztonságban maradni, esetleg fegyvereket, bombákat vagy csapdákat kraftolni.

A Rust: Concole Edition tehát május 21-én jön PlayStation 4-re és Xbox One-ra (a Deluxe/Ultimate Edition pedig 18-ától enged hozzáférést), de a visszamenőleges támogatás révén a PlayStation 5 és az Xbox Series is futtatni fogja majd.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu