A Life is Strange után szabadon: hat játékon dolgozik a Dontnod!

Miután befejezték a Life is Strange 2-t, a Dontnod csapata eléggé elkezdett komolyabb tempót diktálni…

A Dontnod közleménye a pénzügyi adatok mellett más érdekességeket is megerősített. Például azt, hogy a tervezési (dizájn) vagy előgyártási folyamatokat is beleértve hat játék készül a stúdióban. Ebből az egyik biztosan a Focus Home Interactive-val közösen készül, és nem tűnik úgy, hogy a Vampyr folyatásáról van szó (az ugyanis a Dontnodnál készült épp ennek a kiadónak), hanem esélyes, hogy egy új IP-ről lehet újfent szó. A hat játék 2025-ig meg is jelenik majd.

Az utóbbi üzleti évben (ez alatt a 2020. április 1-től 2021. március 31-éig tartó évet kell érteni) a Dontnod két projekt, a Project 7 és a Project 8 gyártásával lépett a gázpedálra. (Értelemszerűen ezeknek nem ezek lesz a nevük, ezek ugyanis belső használatra szánt kódnevek.) A Project 7 IP-je teljesen a Dontnod birtokában van, és ezt az új, Montrealban nyitott stúdió készíti Luc Baghadoust (felelős producer) és Michel Koch (kreatív rendező) vezérletével. A Project 8 az, amit a Focus Home Interactive-val közösen készítenek.

Erről egy képet is közöltek, és valószínűleg egy új IP-ről van szó, ami tovább viheti a csapatot az akció-RPG műfajon, és erre korábban már talán utalt is Oskar Guilbert, a Dontnod vezérigazgatója. Négy másik játék is készül a Dontnodnál, de ezeket ők maguk fogják kiadni. Egyik sem köthető a Life is Strange-hez, ugyanis a csapat már réges-rég elvált a Square Enixtől (és pontosan ezért készíti a Life is Strange: True Colors-t a Deck Nine Games, akik a Life is Strange: Before the Stormot alkották).

Az önkiadási stratégiájukkal kapcsolatos tevük erősödött, és a céljuk az, hogy több értéket hozzanak össze az eredeti alkotásaikból és IP-ikből, és az ázsiai mobilos terjeszkedést is tervezik.

A jogdíjaik 83%-kal növekedtek, összesen 3,8 millió euróra (kb. 1,37 milliárd forint), köszönhetően a Twin Mirror megjelenésének és a régebbi címekből származó jövedelmüknek.

Forrás: PSL

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu