A Sony elutasítása miatt közeledik a Microsofthoz Hideo Kojima?

Lehetséges, hogy a korábban már felröppent Hideo KojimaMicrosoft pletykák azért bukkantak fel, mert a Sony nem adott zöld utat a japán géniusznak…

Régebben már írtunk arról, hogy Hideo Kojima következő játékát állítólag a Microsoft fogja kiadni. Ha ez igaz, hatalmas érvágás lehet a PlayStationnek (vagy legalábbis annak japán ágazatának, ugyanis tegnap a kulturális harcról is szó volt…), hiszen Kojima évtizedekig a Sony pártján állt. (Például a Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots továbbra is PlayStation 3-exkluzív!) Emiatt is volt az, hogy miután a Konamitól függetlenné vált, Kojima újjáalapította függetlenként a Kojima Productionst, majd a Sony-val rögtön megállapodott a Death Strandinggel kapcsolatban.

Most pedig az Xbox Era podcaston Shpeshal Ed azt mondja, hogy Hideo Kojima emiatt is próbálkozott először a Sony-nál a következő játéka miatt az elképzelésével. Csakhogy a Sony számára a Death Stranding kereskedelmileg nem mutatott fel megfelelő számokat, és ezért a japán játékfejlesztővel nem akarnak ezen a projekten együtt dolgozni. Így jön a képbe a Microsoft, de a bennfentes kiemelte, hogy állítólag a Google Stadia is szóba jött egy kis ideig, ugyanis ez a játék a felhős technológiára is építkezik, csakhogy a redmondiakkal történő tárgyalások előrehaladottabb állapotban vannak.

A bennfentes állítása szerint a megállapodás már nincs messze, így ha megtörténik az egyezség, akkor hamarosan akár be is jelenthetik, és ezzel Phil Spencer, az Xbox-vezér erősen odapiríthat Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója orra alá, mert elvégre így tőle veheti el Kojima következő, még be sem jelentett projektjét. A játékról Yoji Shinkawa, a Kojima Productions művészeti rendezője régebben azt mondta, hogy a játék bemutatója hamarosan bekövetkezhet.

Mekkora csavar lenne a történetben, ha a Metal Gear IP-n dolgozott volna Kojima? (Csak most külsősként, és nem közvetlenül a Konaminál.) Ugyanis a Konami állítólag elkezdte kiszervezni a sorozat fejlesztését, erről ma szó volt a hírekben.

Forrás: Gamingbolt

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu