WRC 9 eSport-szezon összefoglaló

A Nacon és a KT Racing (Kylotonn) ünnepli a WRC 9 még tartó szezonjának eredményeit.

A Nacon a versenyzős játékok kiadásában kulcsszereplővé lépett elő, és a következő napok során az ígéretek szerint további meglepetéseket és bejelentéseket hoz magával (ebbe nem tartozik bele a WRC 10…). Az utóbbi hat hónap során a WRC 9 játékosai több mint 33 millió pályaszakaszt teljesítettek, ami 221 millió kilométer megtett távolságot jelent. Ezzel 5500 alkalommal autózták körbe a földet. A legtöbbet játszott rally-k közül a finn (legtöbbet játszott), a svéd (3.) és a 2011 után visszatérő japán (5.) említendő. A PC-n kormányt használók 68%-ot tettek ki. A PlayStation 5-ön pedig az immerziófaktort a DualSense kontroller növelte meg a haptikus visszajelzés révén.

Már 2016 óta a WRC-játékok szerves része az eSport. A Toyota Gazoo Racinggel közösen már a hatodik szezonnál jár az eSport WRC-világbajnokság. Az első öt futamot a rekordot felállító libanoni Sami-Joe05 nyerte meg, aki amúgy gokartbajnokként is helyt áll. A legértékesebb játékosnak (MVP – Most Valuable Player) is megszavazták 2020-ban, és a 2017-es és 2019-es francia bajnok, Nexl a második a versengésben. Az első négy futamon nagyon szoros volt a verseny kettejük között (Argentínában három, egymást követő szakasz és 12 perc 42 másodperc után a különbség köztük 110 ezredmásodperc volt), de Sami-Joe az ötödik futamon, Új-Zélandon majdnem öt másodpercet vert riválisára, aki előtt 38 ponttal vezet, de még van kilenc futam az évadból; a nyertes egy Toyota GR Yarist kap.

A 17 és 26 év közötti játékosok a FIA Rally Star programban valódi ralisok lehetnek. Több mint 75 ezer pályaszakasz után az első három pilóta egy nemzetközi döntőbe jutott. A spanyol Alejandro „Billy Cherokee” Aroca az első fázisban jutott be a döntőbe, és itt is annyira szoros volt a verseny, hogy a francia Luc Fourniert (aki a második szakaszból jutott be) mindössze 18 ezredmásodperccel előzte meg. A hét döntős között találni fogunk egy női versenyzőt is, és ők elkezdhetik a nemzetközi, való életben történő ralikarrierjüket, mielőtt (ha kellően tehetségesek) a FIA Junior WRC-be felléphetnek.

A WRC 9 14 környezettel, 110-nél is több pályaszakasszal, három új rally-val (Japán, Új-Zéland, Kenya), új finn és portugál pályákkal rendelkezik, utóbbit a konzolok (PlayStation 5, Xbox Series, Nintendo Switch, PlayStation 4, Xbox One) a megjelenés után kapták meg. Több mint 50 hivatalos csapat és a kocsijuk festése is megtalálható a WRC, WRC 2, WRC 3 és Junior WRC kategóriákból. Tizenötnél is több legendás autót is találhatunk, és a Clubs móddal egyedi bajnokságokat alkothatunk.

Forrás: Magnew sajtóközlemény

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu