Kihagyja a PlayStation 4-et és az Xbox One-t a Battlefield 6?

Az Electronic Arts és a DICE egy évvel a PlayStation 5 és az Xbox Series rajtja után már maga mögött is hagyhatja a 2013-ban megjelent konzolokat és azok „félgenerációs” frissítését is.

Tom Hendersont több alkalommal említettük már, ugyanis ő a Battlefieldről mostanában nem kevés alkalommal beszélt. A bennfentes a Twitteren azt írta, hogy még mindig nem hallott semmiféle konkrétumot arról, hogy a prev-gen konzolok (PlayStation 4 [Slim], Xbox One [S], PlayStation 4 Pro, Xbox One X) megkapják-e a már régóta bejelentett, és az ősz folyamán megjelenő új Battlefieldet, amit a hivatalos leleplezésig jobb név híján csak Battlefield 6-nak hívunk. Hendersonnak van erre egy elmélete.

Szerinte azért hagyhatja ki a PlayStation 4-et és az Xbox One-t, mert egyrészt ezzel szeretné az Electronic Arts az új konzolok felé tolni a játékosokat (persze egyrészt ehhez pénz is kell rájuk, másrészt pedig azt az el nem hanyagolható tényezőt se említsük meg, hogy talán a konzolokból is kellene a boltokban lennie ehhez, ugyanis készlethiány van), másrészt pedig ezzel indokolhatja a kiadó azt, hogy a DICE játéka már a megjelenés első napjától kezdve a Microsoft egyre nagyobb népszerűségnek örvendő előfizetéses rendszerén, az Xbox Game Passon legyen. (És nem az EA Playben… igaz, az is kapcsolódik a redmondiak szolgáltatásához.)

Az új Battlefield az ígéretek szerint az eddigieknél szebb, nagyobb lesz, és remélhetőleg a kiadó pénzéhsége nem lesz hasonló tendenciájú, Az viszont biztos, hogy a DICE-nak besegít a Criterion Games is, akikről korábban írtuk, hogy feladták az idei Need For Speed megjelenést, hogy a Battlefield 6 fejlesztésébe besegítsenek.

Az új Battlefieldet még a tavasz során elkereszteli az Electronic Arts, a megjelenés pedig valamikor ősszel lesz. A PlayStation 5, Xbox Series, PC hármas biztos pont, az Xbox Game Passos rajt, továbbá a PlayStation 4 és az Xbox One fölé pedig már érdemes kitenni egy termetes kérdőjelet.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu