Az Amazon feladta a Gyűrűk ura játékát is

Az indoklás emögött nem más, mint a Tencent, a kínai techgigász, ami egyre nagyobb mértékben van jelen a nyugati fejlesztők háza táján… is.

A Bloomberg arról ír, hogy a Gyűrűk urára építkező online RPG-t az Amazon törölte. Ezt a játékot nem csak az Amazon Game Studios fejlesztette, hanem a Hong Kongban található központtal rendelkező, de már kínai tulajdonú Leyou Technologies Holdings Ltd. (továbbá az Athlon Games) is. Ezt a céget tavaly decemberben a Tencent tokkal-vonóval felvásárolta. Mielőtt valaki megkérdezné, hogy mi is a Leyou: óh, hát például a Warframe mögött is ők állnak, de az egyik stúdiójuk a Gears Tacticset is összerakta…

Szóval miért vágta a szemetesbe az Amazon egy újabb projektjét? (Mert azért tőlük többször hallottuk már, hogy bemondanak egy játékot, majd azt halljuk, hogy ennek a projektnek lőttek…) A Tencent miatt. Egyszerűen a Tencent és az Amazon nem tudott zöldágra vergődni a szerződésekben, így (és ezt a témában jártas emberek állítják) ennek a játéknak is a törlés lett a sorsa. Egy Amazonos szóvivő azt nyilatkozta a Bloombergnek, hogy miután a Leyou-t megvásárolta a Tencent, nem tudtak megállapodni. A Jeff Bezos által alapított cég szereti a Gyűrűk ura IP-t, és csalódott is, hogy nem tudják a fogyasztóknak elhozni a free-to-play játékot, amit amúgy 2019 júliusában jelentettek be. Tehát közel két éve.

Az Amazon Game Studios csapatában olyan veterán fejlesztők voltak, akik az EverQuesten, a Destiny-n, a Planetside-on, a World of Warcrafton, a Defiance-en, a Riften, illetve több más MMO-n dolgoztak. A játék elvileg PC-re és konzolokra készült volna, és nem kapcsolódott volna az Amazon Original A Gyűrűk ura TV-sorozatához, de a trilógia világára építették volna fel az MMO-t.

Ettől függetlenül az Amazonnak ugyanaz a problémája, mint a Google-nak: hiába van pénz bőven, ha nincs meg a szakértelem a játékok fejlesztéséhez. A játékiparban egyéb kompetenciákra is szükség van, mint amiben a két nagy cég jártas!

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu