MotoGP 21 – Ember a pályán

TESZT – Új év, új MotoGP, nagyon kevés a változás mértéke. Röviden annyival el lehetne intézni, hogy a Milestone kb. vette a korábbi részekben és a RIDE-ban használt ötleteket, majd átzsúfolta ide, némi frissítéssel.

 

 

 

A játék (ami hivatalosan nem fut Windows 7-en…

 

 

Start

 

Gyakorlatilag meg igen: csak át kell másolni a Windows\system32-ből az xinput1_3.dll-t át kell pakolni a játék motogp21\Binaries|Win64 mappába, csak xinput1_4.dll néven… komolyan így működik) már megint ugyanúgy kezd, mint kb. az összes Milestone játék. Fényerő, hangbeállítás, karakteralkotás, itt van 18 arc, azt leszámítva pedig a motorunk festését (ha nem gyári csapat), felnijeit, meg a motorosunk overallját lehet majd nekünk megfelelően állítgatni. Ezután van tutorial 5 alap és nyolc haladó feladattal, végre hallgattak arra, amit mondtam. Ezután már csak egyetlen dolgot írtam le a vázlatomba, ami elég sok mindent elmond… de erre még visszatérek.

 

 

A MotoGP 21 karriermódjában lehetőségünk van a csapatunk tagjait összeállítani. Az utóbbi WRC részekben pontosan ugyanez van. A menedzserünktől kezdve a főmérnökön át az adatelemzőig mi dönthetünk, hogy ki legyen a stábunk része, és persze idővel erősebb karakterek is megnyílnak. A fejlesztési pontok (motor, váz, felfüggesztés, elektronika) pedig hetente nyílnak meg, így ez a fejlesztősdi (ami a teszt, illetve a versenyhétvégén az edzések során is megy) pedig az F1 játékok elképzelését vette át. Akár kapásból a MotoGP-ben is kezdhetjük, ha ehhez van kedvünk. A versenyhétvégék során kapjuk a reputációt (erősebb csapatokhoz), továbbá a kreditet (a csapatunk fizetéséért, testreszabásért…), úgyhogy ez is a szokásos, illetve az imént említett játékokhoz hasonló.

 

 

Itt még megemlítem azt is, hogy ha komolyabb beállításokat alkalmazunk, akkor, ha lezuhanunk a motorról, nem történhet az, hogy kapásból ráteleportálunk (most egy kis vágó ident van, ha mégis kezdő beállításokkal versenyzünk, a versenyek nehézségi szintje pedig most is százalékos lehet, akár 20, akár 120 is), hanem bizony felkászáódik a motorosunk, és nekünk kell odafuttatnunk a motorunkhoz, hogy aztán magától talpraállítsa, és utána folytathassuk a versenyt. Ez is jó, évek óta említettem már, hogy ezzel is kezdhetnének valamit. A fékjeink hőmérsékletét is figyelni kell, és a gumijaink kopása sem elhanyagolható. Az üzemanyagot is be kell osztani, úgyhogy a motor erejét néha le kell tekerni. Nos, és ha túl sokszor vágjuk le a kanyart, akkor a hosszú körös büntetést is le kell tölteni, ez is egy újítás az idei MotoGP-ben. A PlayStation 5-ön pedig a DualSense-t is kiaknázza.

 

 

Realizmus

 

Minden egyes MotoGP-t úgy kezdek, hogy elindítok egy pályát (Le Mans szokott lenni, de Assen is jó a rajt után a bal szélen), minden fizikát és bármit maxra csavarok, és megnézem, hogy át tudok-e hajtani a pályamenti reklámtáblákon. És igen. Ezt is szerintem már évek óta mondom, de még mindig itt van ez az amatőr hiba a játékban. Ha a motor felfüggesztését áttervezték, akkor talán itt is építhetnének a realizmusra! Ezt leszámítva a menük még mindig eléggé minimálisak, a tapasztalatok szerint az ultraszéles (3440×1440) felbontást a játék nem támogatja, a grafika szerintem eléggé gyatra, és úgy érzem, hogy a fizika és a kezelhetőség romlott. Vagy legalábbis itt sem nagyon a mezei kanapérajongóknak kedvező módon módosítottak a játékon, és a fékek nagyon érzékenynek tűnnek. A hangok legalább javultak szerintem, de a menükben a háttérzene meg eközben nem igazán emlékezetes. A kommentár, a boxutcai animációk tömkelegét egy az egyben átemelték tavalyról, és emiatt talán mondhatnám, hogy a körítés ezúttal is pontosan olyan minimális, mint eddig.

 

 

A mesterséges intelligencia eleinte katasztrófálisnak tűnt. Nem arra gondolok, hogy egyáltalán figyelmen kívül hagyják, hogy hol vagyok a pályán (többször megtörtént, hogy elém gurultak, én elgurultam, majd begurultam, az AI meg elhajtott, mire én meg a játékot hajtottam el), hanem inkább arra, hogy nagyon sokszor zakóztak saját maguktól, és sokszor levágták a kanyarokat. Ez a következő szint?

És akkor beszélnék három dologról, ami engem felidegesített. Tehát a megjelenéskor van már két DLC, egyenként öt euróért. Az első már megint egy fizetett lehúzás (VIP Multiplier Pack: dupla reputációs pont és fejlesztési pont a karrier módban), ami szerintem nevetséges, a másikban pedig öt különleges festést (John Hopkins, Laguna Seca 2005; Valentino Rossi, Assen 2007; Casey Stoner, Philip Island 2009; Jorge Lorenzo, 2009, itt nem írták, honnan van, Daniel Pedrosa, Aragon 2011) kapunk ugyanennyiért. Tehát egy pénzcsapolás és egy kozmetikai DLC, és ezeken túl megemlítem: élő szolgáltatás, live service keretein belül fogják bővítgetni a játékot. És nem, nem kaptam meg egyiket sem, mert a tesztkód csak az alapjátékot adja oda. A Codemastershez képest a Milestone-nak lenne hova fejlődnie. És igen, kipróbáltam: a motorosunkon csak átillannak a többiek, ha a pályára futnánk.

 

 

Értékelés

 

Tavaly jó szívvel adtam egy hatost a játékra. Idén kap egy ötöst, és örüljön, hogy nem egy négyessel küldöm innen el. Ez a játék bőven megtette volna egy fizetős DLC-ként is, leszámítva a next-gen konzolokat (ott megérteném a rendes kiadást), mert tavaly ugye nem volt még PlayStation 5 vagy Xbox Series. Szerintem a Milestone nem nagyon lépett előre olyan sokat tavalyhoz képest, sőt, inkább egyhelyben toporog. Én a legszívesebben kihagynám ezt a játékot, mert nem nagyon van értelme megvenni évente.

Köszönet a Magnew-nak a tesztkód biztosításáért.

-V-

Pro:

+ Talán komolyabb lett a fizika a profibb játékosoknak…?
+ Tutorial
+ Most már mi magunk futhatunk a motorunkhoz

Kontra:

– Élő szolgáltatásos frissítések
– Fizetős lehúzás, pénzt kérnek öt egyedi festésért…
– Továbbra is rendelkezik olyan hibákkal, amiket illett volna már orvosolni, és tudom, hogy tavaly pontosan ugyanezt írtam


Kiadó: Milestone

Fejlesztő: Milestone

Stílus: gyorsasági motoros világbajnokság játékadaptációja

Megjelenés: 2021. április 22.

MotoGP 21

Játékmenet - 5.2
Grafika - 3.7
Fizika - 7.6
Zene/Audio - 7.1
Hangulat - 1.4

5

KÖZEPES

Gyenge kezdés után erős visszaesés

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu