Bajban van a Call of Duty: WWII Vanguard fejlesztése?

A koronavírus-világjárvány megnehezíti az Activision Blizzard tervei megvalósítását.

Már írtunk arról, hogy az idei Call of Duty a második világháború környékén játszódhat. A Sledgehammer Games veszi át idén a stafétát, és ezzel elvileg 2022-ben, a következő Black Ops-szal lehet next-gen a pénztermelő franchise. Addig viszont a múltba mehetünk, de ettől kezdve eléggé rázós dolgokat lehet hallani, aminek talán fele sem igaz, de összefoglaljuk. A Battlefield 6-ról (vagy akármi is lesz a neve) beszélő Tom Henderson még április 7-én egy „kib____tt katasztrófának” nevezte a Call of Duty következő részét azzal a kijelentéssel, hogy később többet mond róla.

Szerinte a PlayStation 4/Xbox One páros nagyon visszafogja a Vanguardot, és mivel a kiadó számára a minél több pénz (akár kizsákmányoló mikrotranzakciók révén is) a cél, a kétszáz millió dollárnyi bónuszt zsebrevágó, de közben újabb embereket kirúgó Bobby Kotick, a kiadó vezérigazgatója nem engedné, ha a több mint 110 millió felhasználóval rendelkező PlayStation 4-es bázist csak így maguk mögött hagyják. Nem tartja kizártnak, hogy az évenkénti megjelenést idén kihagyják, hogy egy B tervvel álljanak elő. Ami talán a törlés lesz: a Zesty néven futó szivárogtató 27-ei tweetje szerint a Sledgehammer Games-et visszafokozták egy kisegítő stúdióvá, és az idei őszt a Call of Duty 2: Modern Warfare multiplayerének remasterelt kiadása veszi át, miközben a Modern Warfare/Warzone/Black Ops Cold War tartalmak 2022 folyamán is érkeznek. A megbízhatóbbnak mondható CharlieINTEL szerint ez kitaláció.

Henderson (szintén 27-én) azt írta, hogy az Activision szerzői jogi követeléssel élve eltávolíttatott egy Discord szervert, de ez semmit sem erősít/cáfol meg, ugyanis a kiadó előszeretettel használja jogtalanul ezt a rendszert, és több embernek is érintett kellett volna lennie. Viszont ettől függetlenül, ha tényleg bajok vannak a : WWII Vanguard fejlesztése körül, akkor az Activision Blizzard tényleg előhúzhatja a pakliból a 2009-es Modern Warfare 2 újrakiadott/kevert multiplayerjét, hogy közben a kulisszák mögött rendet rakjon.

Ez nem hivatalos, de mivel pandémia van, lehet benne igazság, nem is kevés.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu