Returnal: a Housemarque bevallottan kockáztatott [VIDEO]

A mai naptól kapható a Housemarque PlayStation 5-exkluzívja, és a finn csapat köszönetet mondott a Sony-nak a lehetőségért.

Lent egy 28 perces videó látható, amiben a stúdiótól Mikael Haveri (az üzleti kapcsolatokért és a marketingért felelős), Gregory Louden (a narratíva rendezője), illetve Harry Krueger (a Returnal rendezője) beszél a játékról, miközben párszor átrohannak Atroposon, ami minden egyes kör során változik, de bizonyos eredményeink megmaradnak. Selene még a történet elején egy közelharci fegyverre tesz szert, és végül az első igazi bossfighthoz is eljut a közel fél órás felvételben, mielőtt a játék második régiójába, a Crimson Wastes-be eljut.

A Housemarque a weboldalán publikált egy közleményt Ilari Kuittinentől, a cég vezérigazgatójától és társalapítójától. Ők most egy mély lélegzetet vesznek, mert bár eltelt pár hét, mióta kész lett az aranylemez (a sokszorosításhoz), ők az egyensúlyon és a finomhangoláson tovább dolgoztak, és ezt szerinte nehezen hinnénk el, ha nem vagyok bennfentesek a játékfejlesztői körökben: mindig van valami, amit fejlesztenénk, módosítanánk, hozzátennénk.

Ezért Kuittinen szerint lehetetlen a stúdió összes alkalmazottja szerint tökéletes játékot létrehozni, ezért pedig az első napi patchet készítették a lemezek gyártása közben, hogy a Returnal még jobb állapotban startoljon el. 2017 márciusában, tehát több mint öt éve kezdték el a fejlesztést megelőző (preprodukciós) munkálatokat, és itt még nem számítottak arra, hogy mekkora is lesz a végeredmény. Visszatekintve érthetetlennek tekinti, hogy egyszerre négy eltérő projekten dolgoztak, miközben csak ötven alkalmazottjuk volt a stúdión belül. A Nex Machinából és a Matterfallból tesztelték a prototípust, egy multiplayeres elképzelést is próbálgattak (ebből lett a Stormdivers), és egy új játék volt a negyedik; ez lett ugye a Returnal.

Amikor a játékkiadók egyre kevesebb kockázatot vállalnak, a Housemarque hálás a Sony-nak, mert lehetőséget adott nekik valami igazán kockázatos lehetőségre, és a cég teljes mértékben kiállt a finnek mellett a fejlesztés során. Kuittinen szerint mindig is hálásak lesznek a Sony-nak ezért…

Forrás: Gematsu, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu