Újrakiadást kap a Call of Duty: Modern Warfare 3 kampánya is?

Az Activision Blizzard folytathatja a „hagyományokat”, így az első két rész után a harmadik Call of Duty: Modern Warfare-t is újra kiadnák, persze nem teljes formájában.

A Twitteren egy szivárogtató azt hallotta, hogy a Call of Duty: Modern Warfare 3 kampányának remasterelt kiadása szinte biztosan az idei év során megjelenik, és a tervek szerint a második negyedévben jöhet… azaz elvileg június végére fel is bukkanhat. Persze a Sony-Activision Blizzard megállapodást se felejtsük el, így az sem olyan meglepő, hogy állítólag egy hónapig csak a PlayStation platformon (platformokon?) láthatjuk a 2011-ben megjelent játék sztorijának újrakiadását.

Később azért valamelyest módosította mondanivalóját, ugyanis később már azt írta, hogy rosszul fogalmazott. A második negyedév alatt ugyanis nem a naptári évre, hanem a pénzügyire gondolt, azaz július-szeptember tűnhet logikusnak, de akármi is lesz, TheMW2Ghost forrása szerint a Call of Duty: Modern Warfare 3 Campaign Remastered idén biztosan megjelenik, és a kiadót ismerve nem lenne az sem olyan nagy meglepetés, ha direkt árukapcsolás része lenne a tíz éve már látott kaland az új köntösében.

De előtte beszéljünk a Soap Operator bundle-ről, ami a Call of Duty: Warzone fájljai között felbukkant. Ez is a Call of Duty: Modern Warfare 3 Campaign Remastered létezésére utalhat, ugyanis Soap MacTavish mindegyik Modern Warfare-ben ott volt, így a harmadik felvonásban is szerepet kapott a karakter. A Warzone pedig ugye az épp aktuális Call of Duty-hoz igazodó tartalmakkal bővít. Könnyű a két gondolatot összekötni.

Vissza az árukapcsolásra: nem tartjuk kizártnak, hogy az év vége felé érkező Call of Duty: WWII Vanguard (lehet, hogy nem ez lesz a címe, de a pletykák ezt sugallják a kérdéses minősége mellett…) mellé csak akkor lehet beszerezni a Call of Duty: Modern Warfare 3 Campaign Remastered-et, ha megvesszük a 80 eurós (~28 ezer forintos) drágább kiadást. Erre még fogadni is mernénk.

Forrás: DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu