Apsulov: End of Gods: mindegyik konzolra ellátogat a jövőbeli Viking-horror [VIDEO]

A PC verzióhoz képest viszonylag későn, de mégis konzolos adaptációt kap az Angry Demon Studio játéka.

Az Apsulov: End of Gods még 2019 augusztusában jelent meg Steamen, és az Epic Mega Grant mellett a DreamHack legjobb horrorjátékának díját is elnyerte. A Digerati viszont most mindegyik konzolra ki fogja adni a játékot a nyár folyamán, ugyanis PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re is készül. A PlayStation 5-ös és PlayStation 4-es verzió lemezes kiadását a Perp Games forgalmazza majd, és mindegyik kópiához megkapjuk a letölthető soundtracket és művészeti könyvet.

John Kalderon, az Angry Demon Studio vezérigazgatója a sajtóközleményben azt írta, hogy keményen dolgoztak egy gazdag, élettel teli világ létrehozásán, és a PC-sektől érkező fogadtatás miatt a csapat büszke magára. Mindig is az volt a tervük, hogy az Apsulov: End of Godsot elhozhassák konzolokra is, és örülnek is, hogy ez a tervük megvalósulhat, így a konzolosok is hamarosan lehetőséget kapnak Yggdrasil titkainak felfedezésére.

A Digerati szerint az Apsulov: End of Gods egy futurisztikus Viking horror és sci-fi kaland, emiatt pedig teljesen más, mint bármi eddig megjelent játék. Az emberiség mélyen a föld alá ásott, hogy az istenek kegyelmet adjon, de az a baj, hogy olyasmit találtak, aminek sosem lenne szabad a felszínre jutnia… és mindegy, hogy Midgardon, vagy bármelyik Yggdrasil-világon történne ez.

Egy olyan kutatóépületben térünk magunkhoz, ami Yggdrasil világaival foglalkozik. Veszélyes a helyszín, mert a technológiai világon átutazva több mitikus ereklyét találunk, csak eközben az emberiséget letarolta a káosz, amiben meg kellene találnunk a célunkat és a történelmünket. Rémálomszerű lesz a helyszín, mert az északi mitológia keveredni fog a technológiára építő jövővel, és mindezt belső nézetből élhetjük át akár 4K felbontásban, HDR-rel, ha Xbox Seriesen, PlayStation 5-ön, PlayStation 4 Pro-n, vagy Xbox One X-en játszunk.

Az Apsulov: End of Gods nyáron jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu