Automatikus két lépcsős azonosításra vált a Google

TECH HÍREK – Az angolul csak 2FA-ként (two-factor authentication) rövidített kétlépcsős azonosítással a cég a fiókok biztonságát szeretné emelni.

A Google elismeri a jelszavak világnapját, és emiatt egy blogposztban közölte, hogy mindenkinél automatikusan 2FA-re vált, ha az érintett fiókokok „megfelelően lettek konfigurálva”… de azt már nem írta le a techcég, hogy pontosan mikor is jön ez a váltás, ami így azt jelenti, hogy egy okostelefonhoz kötődik majd a fiókunk, amihez csak a megerősítésünkkel lehet hozzáférni. (Vagy legalábbis egy SMS-t fogunk kapni, és az abban megadott kódot is be kell írnunk a jelszavunk mellett a belépéshez; alternatív megoldásként az SMS helyett az egyszer használható backup kódot lehet megadni a belépéshez. Ebből egyszerre általában tízet lehet generálni.)

A Google korábban is már igyekezett megakadályozni, hogy a fiókjainkhoz (és így a Google szolgáltatásain levő fiókjainkhoz, pl. a YouTube-csatornánkhoz) mások jogosulatlanul nem tudjanak hozzáférni. A jelszókezelő esetében gyorsan ellenőrizhetjük, hogy a biztonság megvan-e avagy sem, így ki lehet deríteni, hogy a jelszavunkat tudja-e valaki más, és itt a Google akár segíthet egy vadonatúj jelszó létrehozásában (és ezt már mások nem fogják tudni). Még ott van a jelszóimportáló is, ami az Androidos telefont használóknak lehet kellemes, hiszen importálni és exportálni is lehet a jelszavakat más jelszókezelőkből (és jelszókezelőkbe).

A Google arról beszél, hogy egy olyan világ elérése a célja, ahol nincsen szükség a jelszavakra, mivel annyira biztonságos lesz a fiók, de ez jelenleg eléggé ambiciózus kijelentésnek tűnik, hiszen maximum biometrikus módszerekkel lehet csak megakadályozni, hogy más használja például a mi Gmailünket (ujjlenyomat-leolvasás segítségével, például). Ott pedig még nem tartunk, így a cég ránk fogja tolni a 2FA-t, ami még érdekes helyzetet teremthet (így kb. kötelező lesz a telefon).

Itt azért felmerülhet a nagy testvér kérdése, hiszen ki tudja, hogy mindennel kereskedhet velünk kapcsolatban a techcég, ami már a keresőmotorjának alkalmazásával is eléggé könnyen profilt alkothat rólunk és szokásainkról.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu