Olcsóbb hardverdizájnt kaphat jövőre a PlayStation 5?

2022-ben valamelyest átszabhatja a Sony a PlayStation 5 belsőségeit, ami talán az ár csökkentését is eredményezheti.

A Digitimes, egy megkérdőjelezhető hitelességgel rendelkező tajvani weboldal egy paywall mögé dugott írásban számolt be arról, hogy új hardveres dizájnt kaphat 2022-ben a PlayStation 5. Szerencsénkre Dr. Serkan Toto a Twitteren összefoglalta, hogy miről is van szó, így nekünk már linkelni sem kell a Digitimes cikkjét…

A TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company, a világ legfontosabb félvezetőgyártó cége) 2022 második, harmadik negyedévére (tehát 2022 márciusa és szeptembere között) megvalósítja a módosított PlayStation 5-öt, amiben egy részben egyedi AMD-s CPU lesz található, ebből is egy 6 nanométeres chip. Ez azért fontos, mert a jelenlegi dizájnhoz képest ez olcsóbb lesz, így (hacsak a Sony nem túlzottan profitorientált) talán a konzol árán is érzékelhető lesz a módosított hardver. Most 5 nm-es chipet alkalmaz a Sony, ami költséges.

Toto is kiemelte, hogy a site nem mindig állít igazat, így ő is kétkedik, de két dolgot érdemes megjegyeznünk. Egyrészt, a Sony mindegyik konzoljának hardverét gyakran áttervezi. Itt nem arra gondolunk, hogy egy PlayStation 5 Slimet tervez a cég, hanem arra, hogy módosít az összetevőkön, de kinézetre nem látunk külöbséget, esetleg csak a modell kódnevén keresztül tapasztalhatjuk az újabb dizájnt. Másrészt, Totoki Hiroki, a Sony pénzügyi vezetője nemrég azt nyilatkozta, hogy a konzol dizájnjának módosítását tervezik, hogy többet tudjanak gyártani a PlayStation 5-ből…

Ez még nem hivatalos, de a PlayStation 5 Standard Edition és a PlayStation 5 Digital Edition esetében is tényleg a készlethiány lehet a legnagyobb probléma, mert azért nemrég már beszámoltunk arról, hogy mennyi konzolt szállítottak ki a boltokba, és jelenleg a PS5 bizony a PlayStation 4 feletti szinten áll, ám az első teljes üzleti év a piacon (ez április elsejével kezdődött) még módosíthat a jövőképen.

Ha a konzol teljesítménye nem csökken a 6 nm-es chippel, akkor nem lesz miért panasszal élnünk.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu