PlayStation Plus: van, ahol 33%-os áremelésre készül a Sony!

Eközben a PlayStation 5 Japánban is lassan kezd magára találni az értékesítésekben.

Kezdjük az áremeléssel. Nem, Magyarországot nem érinti ez, csak Brazíliát, feltehetőleg a PlayStation Plus Collectionnel cselező PlayStation 5-ök használhatatlanná tétele miatt elszenvedett bírói ítéletnek köszönhetően: a Sony brazil előfizetőinek kiküldött leveléből megtudtuk, hogy július 7-étől masszív áremelést ejtenek meg a PlayStation Plus árazásában. Az egy hónapos előfizetés 34,9 brazil reál, a három hónapos 84,9, míg az egy éves PlayStation Plus-tagság 199,9 lesz.

Forintban ez kb. 1970, 4790, illetve 11280 forint. Mondhatnánk, hogy ez nem is olyan drága, de 33%-os emelés utáni árakról beszélünk. Jó, Amerikában 60 dollár (errefelé meg alapból drágább, 60 euró, forintban meg jó 23 ezer…) az egy éves előfizetés, azért Brazíliában a konzol maga is eléggé drága (közel 300 ezer forint arrafelé a PlayStation 5…). Úgyhogy lassan itt is elkezdenek árat emelni, de kérdéses, hogy ez mennyi elvesztett előfizetőt fog eredményezni nekik.

Japánban a PlayStation 5 gyengébb rajtot vett a PlayStation 4-nél, és a rajt utáni hónapokban sem volt jelentősen erősebb teljesítménye a PS5-nek. A két konzolgeneráció közötti különbség jelentős: a PlayStation 4 esetében nem volt készlethiány, hanem játékokból volt kevés (és ott pár hónappal később startolt el a PS4!), míg a PlayStation 5 súlyos készlethiánnyal küszködik (és 2022-ben is még érzékelni fogjuk ezt, erről a minap szó volt!).

A Famitsu viszont azt írta a heti értékesítési adataiban, hogy a PlayStation 5-ből a múlt héten Japánban több mint 30 ezer példány kelt el, és így 689 ezernél tart az ázsiai szigetországban. Ha azonos időtartamra kivetítjük a PlayStation 4 rajt óta eltelt időszakát, gyengébb számot látunk: ugyanennyi idő alatt 2014-ben 648 ezer PS4 fogyott arrafelé! Ez a 25. hét, és egy héttel korábban még csak 14 ezres előnye volt a PlayStation 5-nek. Úgyhogy az olló itt szépen nyílni kezdett a PS5 felé.

Bele nem merünk gondolni, hogy Magyarországon mikor emelnének árat, ha a Sony nem az euróhoz kötött árazást használná (és itt nem gondolunk arra, hogy a forint tovább zuhan és emiatt emelnek…).

Forrás: TwistedVoxel, TwistedVoxel

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu