További változások az Overwatch 2-ben: 5v5 PvP [VIDEO]

Az Overwatch második része alapvetően változtatni fog a játék PvP részében.

Eddig főleg az Overwatch 2 PvE módját reklámozta a Blizzard, de most kicsit megfordították az irányt, ugyanis a cég a PvP-vel kapcsolatos változásokról beszélt egy élő adás keretein belül. Az első Overwatch-ban ugye 6v6-os meccsekről van szó. Nos, ezt a folytatás módosítani fogja 5v5-ös felállásra. Ketten DPS (támadásra kihegyezett) karaktert irányíthatunk, ketten Support (kisegítő pozíciójú) figura felett vehetik át az irányítást, és mindössze egy Tank (lassú, de erős) lehet csapatonként a harcmezőn.

Ez a módosítás főleg a Tankok esetében lesz nagy módosítás. Erősebbek lesznek, és olyan eszközökhöz fognak hozzáférni, amik még agresszívabbá fogják tenni az ebbe a karaktertípusba tartozó hősöket. Például Zarya két buborékkal lép a harctérre, Winstonnak pedig több, nagyobb távra alkalmazható támadási lehetősége lesz. Ez pedig arra utal, hogy a Blizzard át szeretné tervezni a játékmenetet a nagyobb, dinamikusabb sebesség érdekében, és ne legyen akkora hangsúly a Tank-központú akadályépítéseken. (A lenti első videóban két órán át nézhetünk meccseket, azok jobban áthozzák, hogy miről is beszélünk.)

Új pályákat is megtekinthetünk. New York, Rido de Janeiro (Hybrid), továbbá Toronto és Róma (Push) is látható komolyabban. Van egy olyan pálya is, amiről eddig nem tett említést a Blizzard: Monte Carlo is a játék része lesz, így nem csak a Formula-1 miatt ismerős a helyszín (igaz, nekik egyre inkább érvényes a háromszoros világbajnok Nelson Piquet kommentje: szerinte olyan ott versenyezni, mintha bicikliznénk a nappalinkban…). A játék PvE tartalma csak a második részben lesz elérhető, míg a PvP újítások az eredeti Overwatch-ban is ott lesznek. A hősök kinézetét az utolsó videóban láthatjuk.

Az Overwatch 2-t eredetileg PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switch-re és PC-re jelentették be. Megjelenési dátuma nem ismert, de idén biztosan nem fog megjelenni (ahogy a Diablo IV sem), és kizárt, hogy ignorálják a PlayStation 5-öt és az Xbox Seriest.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu